2021. 09. 21. kedd

Máté, Mirella
1 EUR 354 HUF
1 GBP 413 HUF

Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja

Támadót vett kölcsön a Puskás Akadémiától a DVTK. Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd ugyancsak Kispesten lett belőle élvonalbeli játékos. Kilenc alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban is, legutóbb a Sepsi OSK csapatában szerepelt.


Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja

Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján lett igazolt labdarúgó 2007-ben. Az első csapatban hat évvel később, 2013. augusztus 4-én a Lombard Pápa ellen debütált. 2017 januárjában a Puskás Akadémia FC csapatához igazolt, ahonnan 2018 nyarán kölcsönbe került a román élvonalbeli Sepsiszentgyörgyhöz. Télen visszatért Felcsútra, részt vett a PAFC spanyolországi edzőtáborában, ahol a Lausanne FC elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A DVTK szurkolói a 27-es számú mezben láthatják majd a pályán.

– Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadó szekcióban – nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd a céljaink elérésében.

– Érkezésem előtt beszéltem Márkvárt Dáviddal és Forgács Dáviddal, mind a ketten jókat mondtak a Diósgyőrről – tette hozzá Prosser Dániel. – Azért jöttem, hogy a csapat hasznára legyek, és szeretnék sok győzelmet ünnepelni a szurkolókkal közösen. Bízom benne, hogy nagyon jól sikerül majd ez a tavasz.

Névjegy

Teljes név: Prosser Dániel Bálint
Születési idő: 1994. június 15.
Születési hely: Budapest
Magasság: 175 cm
Testsúly: 65 kg
Poszt: támadó
Mezszám: 27
Sikerei

Magyarország U21 9/6
Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (kölcsönben – NB I.)
2018/2019 ősz Sepsi OSK (kölcsönben – román I. osztály) 2/0
2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 13/1
2017/2018 Puskás Akadémia FC II. (NB III.) 6/4
2016/2017 Puskás Akadémia FC (NB II.) 18/7
2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 11/4
2016/2017 Budapest Honvéd II. (NB III.) 2/0
2015/2016 Budapest Honvéd (NB I.) 19/1
2015/2016 Budapest Honvéd II. (NB III.) 15/3
2014/2015 Budapest Honvéd (NB I.) 22/2
2014/2015 Budapest Honvéd II. (NB III.) 11/4
2013/2014 Budapest Honvéd (NB I.) 11/1
2013/2014 Budapest Honvéd II. (NB III.) 22/12
2007-2013 Budapest Honvéd MFA

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Ritmus ASE támogatott párosának, a Kiss Ferenc-ifj. Kiss Ferenc párosnak az idei Mitropa győzelmeit jelentik a címben szereplő számok, ugyanis a Vel…
BORSOD RACE MEDIA KFT. – Vértes Rallye 2021, 2021. augusztus 27-29. Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M   Lángi Attila és Veres Gábor ki…
A hétvégén rendezték az FIA CEZ Zone Trophy zárófordulóját Csehországban Brno-ban. Itt ismét a Gender Racing Team F3-as Dallarajával állt rajthoz a…

További cikkek

Egy személyautó az úttestre lelépett gyalogos férfit ütött el Miskolcon, az Andrássy utcában. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum