2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Patrick Mevongou a DVTK játékosa

Miskolc – Aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevongou. A kameruni védekező középpályás két hétig próbajátékon vett részt a DVTK-nál és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot arról, hosszabb távon is lehet rá számítani. A szurkolók a 15-ös számú mezben láthatják majd a pályán.


– Patrick Mevongou az elmúlt két hétben mutatott teljesítményével meggyőzte a Bódog Tamás vezette szakmai stábot arról, hogy erősítést jelent a DVTK számára – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Nem volt ismeretlen számunkra a tudása, hiszen korábban már Győrben és Mezőkövesden is bizonyított. Ma délelőtt a versenyengedélye is elkészült, már csak vezetőedzőnkön múlik, hogy pályára lép-e vagy sem. Kedden délután elutazott a csapattal Budapestre.

– Korábban is ismertem a DVTK-t, és közelebbről megismerve a klubot is tetszik, amit láttam – tette hozzá Patrick Mevongou. – Jó lehetőség, és nagy kihívás számomra, hogy itt lehetek. Biztosan nagy harc lesz a csapatba kerülésért, de én be szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül igazolt le a klub, és segíteni szeretném a csapatot.

Patrick Mevongou szabadon igazolható játékosként csatlakozott a Diósgyőrhöz. A korábbi kameruni válogatott, osztrák bajnok, 2014-ben magyar bajnoki ezüstérmet nyert Győrben, legutóbb Mezőkövesden játszott.

Tehetségére gyorsan felfigyeltek, tagja volt Kamerun U17-es Afrikai Nemzetek Kupája-győztes csapatának, és bemutatkozott a kameruni élvonalban is. Ezt követően Macedóniában, majd Kínában légióskodott. Rövid időre hazatért, ahonnan Ausztria felé vette az irányt. Szomszédainknál 40 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, és a Sturm Graz színeiben bajnoki címet ünnepelhetett. Ebben az időszakban kétszer szerepelt a kameruni nemzeti csapatban is.

Magyarországon először a Győri ETO mezét viselte, kitűnő játékával oroszlánrészt vállalt a kiváló szereplésből, mindössze rosszabb gólkülönbséggel maradtak le az aranyéremről. Líbiai, majd újabb kameruni kitérőt követően Mezőkövesden tért vissza hazánkba.

Patrick Mevongou február elején távozott Mezőkövesdről.

Névjegy

Vezetéknév: Mevongou
Keresztnév: Patrick
Születési idő: 1986. február 15.
Születési hely: Yaoundé, Kamerun
Magasság: 180 centiméter
Poszt: védekező középpályás
Sikerei

kameruni A-válogatott 2/0
U17 Afrikai Nemzetek Kupája-győztes 2003 (Kamerun U17)
osztrák bajnok 2010/2011 (Sturm Graz)
magyar Szuperkupa-győztes 2013 (Győri ETO)
magyar bajnoki ezüstérmes 2013/2014 (Győri ETO)
Pályafutása

2017 DVTK
2016/2017 ősz Mezőkövesd (NB I.) 12/0
2015/2016 Canon Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)
2015/2016 Al Ahli Tripoli (Líbia, 1. osztály)
2014/2015 Al Ahli Tripoli (Líbia, 1. osztály)
2013/2014 Győri ETO (NB I.) 17/0
2012/2013 Admira Wacker (Ausztria, 1. osztály) 13/0
2011/2012 Admira Wacker (Ausztria, 1. osztály) 15/1
2010/2011 Sturm Graz (Ausztria, 1. osztály kölcsönben) 12/0
2009/2010 Canon Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)
2008/2009 Canon Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)
2007/2008 Dalian Shide (Kína, 1. osztály)
2006/2007 FK Renova Džepčište (Macedónia, 1. osztály)
2005/2006 Union Douala (Kamerun, 1. osztály)
2004/2005 Espoir Ebowola (Kamerun, 1. osztály)
2003/2004 Asmy 1er de Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)
Semences Olympiques de Yaoundé utánpótlás

Forrás: dvtk.eu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek