2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Négy hazai arany a klubcsapat bajnokságról

Négy hazai arany a klubcsapat bajnokságról

Négy arany- és egy ezüstérmet érdemeltek ki a házigazda Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói a május 21-én, szombaton megrendezett  25. ReMat Tisza Triatlon első versenynapján, a klubcsapat országos bajnokságon.

A Tiszaújvárosi Termálfürdőben összesereglett 112 csapat közül a legkisebbek kezdték meg a versengést, akikre 350 méter úszás, 8 km kerékpározás és 1 km futás várt.  Az utánpótlás 2 kategóriától a szeniorokig már minden korcsoport résztvevőinek 750 métert kellett tempózniuk a medencében, melyet 20 km-es, két körös tekerés és szintén két részből álló, összesen 5 km-es futás  követett.
Az elit kategóriában elsőként a hölgyekre figyelhettünk. Ebben a mezőnyben ott volt két újdonsült riói olimpikonunk, Kovács Zsófia és Vanek Margit is, akik a Budaörsi TKE együttesével rajt-cél győzelmet arattak. Az ezüst az Uniqa Team Újbuda SE birtokába került, míg a bronznak a duatlon világbajnok Csomor Erika nevével fémjelzett Fradi örülhetett.
Az elit  felnőtt férfi együtteseknél a Tiszaújvárosi Triatlon Klub (tavaly még TVK-Mali TK néven nyertek)  címvédőként próbált szerencsét. A házigazdák – „lemásolva” a hölgyek taktikáját – már a legjobb úszóidőt, 8:58 percet produkálva jelezték, nem akarják alább adni az aranynál. A Balogh Bence, Dévay Márk, Hankó Dávid, Lehmann Bence, és a német Funk Frederic ötös a következő két számban sem engedte közelebb a vetélytársakat, kiharcolva újabb bajnoki címüket, mely a tizenegyedik (!) volt a sorban. A Mogyi SE mintegy félperc hátránnyal lett a második, míg a dobogó harmadik fokára a Tiszakécske állhatott fel.
A felnőtt női kategóriában a Tiszaújvárosi Triatlon Klub  Szabolcsi Fruzsina, Szakály Zsófia, Szakály Zsuzsanna, Vizi Viktória összeállítású kvartettje – a tavalyi elsőségen felbuzdulva – idén sem adta alább, magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.
Az utánpótlás 2-korcsoportos lányoknál Putnóczki Dorka, Jakab Ilka, Mátyus Lili, Szegedi Sára alkotta házigazda csapat nem csak, hogy fölényesen megnyerte a kategóriáját, hanem abszolút értékelésben is kiérdemelte az előkelő második helyet. Az azonos kategóriában érdekelt fiúk sem akartak lemaradni a lányoktól. Lehmann Csongor, Dévay Zsombor, Tóth Róbert, Fróna Ákos és Orosz Gergő begyűjtötte a Tiszaújvárosi Triatlon Klub negyedik magyar bajnoki aranyérmét.
Dicséret illeti au UP1-kategóriában érdekelt tiszaújvárosi lányokat,  Tóth Annát, Bóna Kingát és Kovács Annát is, akik  kiváló versenyzéssel a második helyet érdemelték ki.
A díjátadásban közreműködött Szabó Zita, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára, Fülöpné Oláh Erzsébet a névadó főtámogató ReMat Zrt. képviselője és Kiss Zoltán, Tiszaújváros önkormányzati képviselője.
Az abszolút 1-3. helyezettek pénzdíjazásban részesültek.

Eredmények

Elit női kategória: 1. Budaörsi TKE (Bicsák Flóra, Kovács Zsófia, Nyers Kamilla, Vanek Margit) 1:02:06 óra, 2. Uniqa Team Újbuda SE (Horváth Zsanett Svéd Amelita, Malatinszky Zsófia) 1:05:42, 3. FTC (Csomor Erika, Hoványi Rebeka, Hajnal Adrienn) 1:10:02
Felnőtt nők: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Szabolcsi Fruzsina, Szakály Zsófia, Szakály Zsuzsanna, Vizi Viktória, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás) 1:08:34, 2. Uniqa Team Újbuda SE „A”, 1:13:41, 3. Budai XI SE, 1:13:56
UP 2-es kcs., leányok: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Putnóczki Dorka, Jakab Ilka, Mátyus Lili, Szegedi Sára, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás, Filep Csaba) 1:05:25, 2. Uniqa Team Újbuda SE, 1:08:55, 3. Martfűi UTK, 1:12:01
UP1-es kcs., leányok: 1. Csepel Dolphins SC, 28:30, 2. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Tóth Anna, Bóna Kinga, Kovács Anna) 28:52, 3. Debreceni Sportcentrum, 29:28
Női abszolút: 1. Budaörsi TKE (elit), 2. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (UP2), 3. Uniqa Team Újbuda SE (elit)
Elit férfi kategória: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Balogh Bence, Hankó Dávid, Dévay Márk, Lehmann Bence, Funk Frederic, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Baráth Tamás) 54:55 perc, 2. Mogyi SE-Baja (Király István, Czigány András, Végvári Dávid, Flander Márton, Bajai Péter) 55:24, 3. Tiszakécske Város Sportegyesülete (Tarnai László, Badar Gergő, Szilágyi Péter, Hadházi Máté) 55:43.  
UP 2-es kcs., fiúk: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Lehmann Csongor, Dévay Zsombor, Tóth Róbert, Fróna Ákos, Orosz Gergő, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás) 58:17 perc, 2. Debreceni Sportcentrum, 58:22, 3. Uniqa Team Újbuda SE, 1:02:08 óra.
Férfi abszolút: 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (elit), 2. Mogyi SE-Baja (elit), 3. Tiszakécske Város Sportegyesülete (elit).  

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek