2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Minden jó, ha jó a vége

VARGA RACING TEAM – Credobus Eger Rallye 2017, 2017. november 3-5.

Lángi Attila – Csáki Richard, BMW Z4 M Coupe

 Csalódottságát félre téve, a nézői igényeket szem előtt tartva állt rajthoz a Credobus Eger Rallyen Lángi Attila. A Varga Racing Team pilótájának és navigátorának egy célja volt: szórakozni és szórakoztatni. Amíg a technika engedte, nem is spóroltak a látvánnyal, ám a Z4 most is komoly fejtörést okozott nekik egy-két alkalommal. A happy end viszont így is megvolt: a balszerencsés évet a 4-es kategória 2. helyén zárta a VMW-s alakulat.

Lángi Attila: Jól feldolgoztuk az egri pályákat, amik nagyon kedveztek a BMW-nek. A futam is jól indult, remek volt a hangulat, de azért eléggé megszívtuk.

Köztudott, hogy én sötétben nem igazán látok. Pont ezért úgy is készültünk, hogy inkább a nappali szakaszokat nyomjuk meg, sötétedés után pedig inkább a túlélésért küzdünk. Világosban sikerült valamennyi előnyt összegyűjteni, jól álltunk, a kétkeresek mezőnyében egész elől autóztunk, mi voltunk a leggyorsabb BMW-s alakulat. A sötét viszont komolyan visszafogott bennünket (de persze ezen nem lepődtünk meg), ám így is több mint 14 másodperces előnnyel vártuk a másnapi menetelést a 4-es kategóriában.

Úgy éreztem, jól kezdtük a vasárnapot is, ez azonban az eredményben nem mutatkozhatott meg, ugyanis a 10. szakasz baleset miatt etap lett. A 11. szakasz felénél a jobb hátsó kerekünk kitörött, anélkül, hogy előtte bármihez is hozzáütöttük volna. Igaz, rendben lehoztuk a kocsit a pályáról, de ennek az volt az ára, hogy 45 másodperces hátrányunk lett a kategória elejéhez képest – a +15-ös előnyből. Szerencse, hogy ezután szerviz következett, mert a fiúk így vissza tudták rakni az abroncsot a helyére, mi pedig folytathattuk a versenyzést. A csapatnak ez úton is köszönjük a gyors segítséget!

A következő körre újabb probléma jött elő a Z4-en: a kocsi nem volt hajlandó forogni, én pedig olyan ideges lettem, hogy azt hittem, letöröm a kormányt a helyéről. A BMW mindössze 155 km/h végsebességet produkált, ami közelében sincs a maximum teljesítményének. A lobogós szakaszokon így koránt sem tudtunk úgy teljesíteni, mint szerettünk volna.

A következő szervizben rákötöttük a diagnosztikát a kocsira, aminek köszönhetően meg is találtuk a hiba forrását – az egyik szenzor rendetlenkedett. Alkatrész hiányában viszont nem tudtuk megjavítani az autót, így elakadásjelzővel teljesítettük a visszalévő szakaszokat. Elkeseredésemben már közel voltam ahhoz, hogy kiszállok a kocsiból és abbahagyom az egészet. De az év végi második helyezésünk múlt az egri eredményünkön – s habár engem nem igazán hat meg, hogy év végén 2. vagy 4. vagyok, de azért mégis ott van mögöttünk egy csapat, akik egész évben dolgoztak azon, hogy rajthoz tudjunk állni, így már miattuk is végigcsináltuk…

A problémák ellenére jól éreztük magunkat, és amíg a kocsi ereje engedte, igyekeztünk is kiszolgálni a közönséget. Nem spóroltunk, remélem, a kilátogatóknak is tetszett az autózásunk – az első visszajelzések szerint amúgy sikerült elnyernünk a tetszésüket. Sajnálom, hogy a második nap így alakult, mert nagy terveink lettek volna.

Köszönjük a srácoknak az egész évet, hogy gyorsan és ügyesen reagáltak a felmerülő problémákra, és hogy mindig támogattak bennünket! Jó dolog, ha az ember tudja, hogy egy igazán jó csapat áll mögötte! Még idén a Szilveszter Rallyera tervezünk egy örömautózást, jövőre pedig majd az ORC mezőnyében támadunk!

Partnereinknek köszönjük az együttműködést! 

Fotó:Peremicki István

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek