2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Menczer: a sakk mindenre megtanít, amire a folyamatosan változó világban szükség van

Menczer: a sakk mindenre megtanít, amire a folyamatosan változó világban szükség van

A sakk jelentőségét méltatta Menczer Tamás pénteken az olasz fővárosban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Római Magyar Akadémián megrendezett, A sakk összeköt minket című eseményen azt mondta, „a sakk mindenre megtanít, amire a folyamatosan változó világban szükségünk van”. „A sakk megtanít átlátni bonyolult helyzeteket, türelmesnek lenni és előre gondolkodni” – fogalmazott. Az államtitkár szerint az olaszok és a magyarok jól megértik egymást, két olyan nemzetről van szó, amely büszke a történelmére, hagyományaira és a csavaros észjárására is. „Magyarország kis ország, nyersanyagunk kevés van, de az eszünk mindig rendelkezésre áll, ha sikeresek akarunk lenni, olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek másnak nem jutnak eszébe” – mondta Menczer Tamás. Kiemelte: a kormány támogatja, hogy Magyarország 2024-ben sakkolimpiát rendezzen, az utánpótlással kapcsolatban pedig fontos lépésnek nevezte, hogy az általános iskola alsó tagozatában választható tantárgy a sakk. Menczer Tamás beszélt arról is, hogy Magyarországot és Olaszországot a sakk mellett a kerékpársport is összeköti, hiszen jövőre Magyarország rendezi a Giro d’Italia országuti verseny rajtját. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban nagy hangsúlyt helyeznek a sportdiplomáciára, a tavaly augusztusban alapított Sportdiplomáciai Főosztály már több mint 100 projekt megvalósulását segítette a világ számos pontján – mondta. A rendezvényen részt vett Polgár Judit, a Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli alelnöke, akit minden idők legjobb női sakkozójaként tartanak számon. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek