2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Kosár Eb aftermovie

Nyáron Miskolc adott otthont a 14. Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságnak, ahol a közönség magyar bronzéremnek és színvonalas mérkőzéseknek, a város és a Miskolci Egyetem pedig annak az elismerésnek örülhetett, amelyet a kitűnő szervezésért kapott.

A Szervező Bizottság alaposan, hónapokon keresztül készült Miskolc – labdás sportágban első – felnőtt (17 – 30 éves korosztály) világversenyének megrendezésére, amelyen 16 férfi és 12 női egyetemi csapat indult, többségében hazájuk egyetemi bajnokai. Itt volt többek között a német, a spanyol, a szerb, a francia, az olasz, a lengyel, az észt és a magyar egyetemi férfi és/vagy női bajnokcsapat, összesen 350 játékossal. A szakmai stábokkal, edzőkkel, bírókkal, szervezőkkel, valamint az önkéntesekkel együtt 600-an vettek részt az Eb-n. Egy hét alatt 78 mérkőzést játszottak, ez 3120 perc tiszta játékidőt jelentett, a 600 fős delegáció Miskolcon töltött egy hete alatt megivott 12 ezer liter ásványvizet és elfogyasztott mintegy 1600 kg húst, 900 kg pékárut, de gyümölcsből is 700 kg-ot. Igen meleg volt, így 500 kiló jégre is szükség volt.

Csodálatos sportesemény egy szép városban, óriási hangulat és profi rendezés – mindez most újra átélhető: 14. Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság hivatalos aftermovie.

(https://youtu.be/RNW6ENkql28)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek