2021. 09. 17. péntek

Zsófia
1 EUR 351 HUF
1 GBP 412 HUF

Kigördült a DVTK villamos

A napokban kigördült a remízből a DVTK alapításának 110. évfordulójára készült dekorációt viselő villamos, amelyet érvényes utazási okmánnyal, jeggyel, bérlettel bárki igénybe vehet – tájékoztatta szerkesztőségünket a klub sajtóosztálya.

– Mint azt a városban és az országban minden labdarúgást szerető már nagyon jól tudja, idén ünnepli a DVTK alapításának 110. évfordulóját – nyilatkozta dr. Világi Péter. – A klubvezetés úgy döntött, hogy e jeles alkalomból szeretne kedveskedni azoknak a szurkolóknak, akiknek nagy álma volt, hogy ismét piros-fehér villamos közlekedjen Miskolcon. Szerettünk volna az idei esztendőben egy nagyobb ünnepségsorozattal is megemlékezni az alapítás óta eltelt 110 esztendőről, azonban sajnos a koronavírus-járvány kellős közepén erre nincs lehetőségünk.

A klub jelmondata idén a “DVTK 1910-2020 110 Év Szenvedély!”, ezért természetesen ez is megjelenik a DVTK villamoson, de a legfontosabb üzenet most a Diósgyőr indulójából kölcsönzött “Együtt vagyunk, győzni fogunk!” sor, amely ezúttal nem csak a szurkolóknak szól, hanem mindazoknak az egészségügyben, az oktatásban, a kiskereskedelemben és a rendvédelemben dolgozóknak is, akik minden nap megfeszített munkával azon dolgoznak, hogy közösen minél hamarabb legyőzzük a járványt azért, hogy az életünk hamarosan ismét olyan lehessen, mint azt megszokhattuk.

A DVTK villamos a klub, a Miskolc Holding Zrt., a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., valamint a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően készült el. Ezúton is szeretnénk megköszönni partnereink segítségét! – zárta a DVTK kommunikációs- és marketing igazgatója.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

BORSOD RACE MEDIA KFT. – Vértes Rallye 2021, 2021. augusztus 27-29. Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M   Lángi Attila és Veres Gábor ki…
A hétvégén rendezték az FIA CEZ Zone Trophy zárófordulóját Csehországban Brno-ban. Itt ismét a Gender Racing Team F3-as Dallarajával állt rajthoz a…

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum