2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Jean Todt bíztató szavai

Két díjátadó után egy olaszországi teszthéttel zárta az esztendőt Hercsik Vince

Különleges élményekkel zárhatta a 2010-es évadot a 11 esztendős miskolci Hercsik Vince, aki előbb Budapesten a Gokart Országos Bajnokság 125 Mini kategóriájában elért bajnoki címéért, majd Krakkóban az FIA Közép-Európa Zóna Trófea első helyéért vehetett át trófeákat, utóbbit egyenesen az FIA elnöke, Jean Todt adta a kezébe. A versenypályáktól idén Olaszországban búcsúzott, ahol egy hetes edzőtáborozáson vett részt.

A Kálmán Motorsport ifjú pilótája a különböző bajnokságokban és kupákban 2010-ben három bajnoki elsőséget és egy második helyet szerzett. Ő lett korosztálya legjobbja a Magyar Nemzeti Gokart Bajnokságban, megnyerte a FIA Közép-Európa Zóna Trófeát illetve az Alsó-Ausztriai Területi Bajnokságot, emellett ezüstérmes lett az osztrák-magyar rendezésű Duna Kupán.

Hazai győzelmeiért méretes serlegét november 14-én a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség díjkiosztóján vehette át, ahová családja is elkísérte a versenyzőt. Rá egy hétre Lengyelországba volt hivatalos a magyar tehetség, itt a Nemzetközi Automobil Szövetség gáláján jutalmazták elsőségét egy különleges trófeával. Krakkóban maga az FIA elnöke, Jean Todt is gratulált a fiatalembernek és a jövőt illetően néhány bíztató szóval is ellátta.

Az ünnepi programok után november végén aztán ismét magára ölthette versenyoverallját Hercsik Vince: csapatával az olaszországi La Conca és Jesolo nemzetközi szintű pályáin egy hetes programmal búcsúzott gokartjától.

A pilótának alaposan ki kell pihennie magát a téli szünetben, hiszen 2011-es programjának tervezete meglehetősen zsúfolt. Az elképzelések szerint legalább 30 versenyhétvége vár Vincére, aki a hazai és az osztrák bajnokság futamai mellett szeretne részt venni a Cseh-Szlovák Morava Kupán, a Közép-Európa Zóna Trófeán, a Benelux Openen, sőt a Rotax EuroChallenge-en is, amely a sportág Európa-bajnokságának felel meg. A csapat a tengerentúlra is elviszi a miskolci fiatalembert, ahol három alkalommal is indul majd a Florida Winter Tour szériáján. Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő esztendőt a Rotax Grand Finalon, azaz a gokart-világbajnokságon zárja majd az immáron junior kategóriába lépő tehetség.

Alsó fotónkon: Apa és fia: Hercsik István és Vince

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…