2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Ifj. Tajti József a DVTK sportigazgatója

Hétfőtől ifj. Tajti József tölti be a DVTK sportigazgatói pozícióját.
Ifj. Tajti József a DVTK sportigazgatója

Ifj. Tajti József testnevelői diplomát, UEFA Elite Youth A és UEFA Pro licence-et szerzett, edzőként fiatalokkal foglalkozott, labdarúgóként pedig legmagasabb szinten az NB II.-ben játszott. Vezette a Puskás Akadémia és az FTC utánpótlásának szakmai munkáját, valamint instruktorként dolgozott az MLSZ edzőképzésében is.

A DVTK új sportigazgatója sportcsaládból származik, édesapja, Tajti József 136 mérkőzésen szerepelt az NB I.-ben, majd vezetőedzőként irányította többek között a Videoton, Csepel és a Dunaferr csapatát. Ifjabb Tajti József a Honvédban nevelkedett, a Bag csapatában játszott az NB II.-ben, majd közel 40 éves koráig alacsonyabb osztályú klubokban szerepelt, de ekkor már elsősorban az edzői munkájára koncentrált.

Legutóbb a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer szakmai igazgatójaként 6 országban (Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia) található egyesületekben irányította az utánpótlás-képzést saját szakmai koncepciója alapján.

A foci iránti szeretetet és a tehetséget tovább örökítette fiára, Tajti Mátyásra, aki az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett, és a közelmúltban a Malaga CF második csapatával nyert bajnokságot. Amikor fia a La Masia akadémián tanult, Barcelonában élve testközelből tanulmányozhatta a tartomány különböző csapataiban folyó munkát.

Ifj. Tajti József Diósgyőrben sportigazgatóként az első és második, valamint a női csapat hosszú távú játékos-politikájának kialakításáért, és a napi teendők koordinálásáért felelős. Feladata a DVTK filozófiájának és stílusának betartatása is, továbbá részt vesz az alközpontok sportszervezeti munkájában is.

– Nagyon vonzott, hogy Diósgyőrben nem csak egy klub, egy város, hanem egy egész régió sikeréért dolgozhatok. Az észak-magyarországi régióban óriási igény van a jó futballra, ezt szeretnénk kiszolgálni olyan játékkal, amivel szurkolóink, szimpatizánsaink tudnak azonosulni, amit tudnak szeretni – nyilatkozta ifj. Tajti József. – Mindez segítségünkre lehet abban, hogy a DVTK az ország egyik meghatározó klubja legyen. Elképzeléseim szerint 3-5 éven belül elérjük, hogy az első csapat keretének 50, később 60-70 százaléka a régiónkból származó saját nevelésű játékosból álljon, és érezhessék a szurkolók, hogy valóban övék a csapat. Értéket szeretnénk teremteni a régiónkból származó gyerekek élvonalbeli labdarúgókká nevelésével. Ebben látom azt a lehetőséget, amiért valóban érdemes dolgozni, és úgy látom, ezt a célt a DVTK-nál meg lehet valósítani. Amikor a csapat gerincét ezek a klubhoz, a régióhoz ezer szállal kötődő játékosok adják, akik képesek mindent megtenni a DVTK-ért, akkor már komolyabb célokat is ki tudunk tűzni eléjük.
Névjegy

Név: ifj. Tajti József
Születési idő: 1967. október 10.
Születési hely: Budapest

Végzettség
testnevelő tanár
UEFA Elite Youth A licence
UEFA Pro licence

Edzői pályafutás
footballinbarcelona.com szakmai oldal – tulajdonos, felelős kiadó
2017-2018 Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer – szakmai igazgató
2015/2016 tanulmányi év Barcelonában
2012-2015 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia – szakmai igazgató
2011-2012 MLSZ Edzőképző Intézet – instruktor
2010/2011 FTC utánpótlás – szakmai igazgató
2009/2010 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia – szakmai vezető
2007-2009 Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia – edző
2006/2007 Salmiya (Kuvait) – utánpótlás edző
2002-2006 szövetségi másodedző (U19)
2000/2001 Tad Hamon (Kuvait) – utánpótlás edző
1992-től utánpótlás edző

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek