2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Gyarmati-parádé a grundbirkózó országos döntőben

Gyarmati-parádé a grundbirkózó országos döntőben

A miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola csapatai parádés teljesítményt nyújtva, négy kategóriából hármat megnyertek, egyben pedig ezüstérmesek lettek a február utolsó hétvégéjén, a borsodi megyeszékhelyen megrendezett Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntőjében. Ugyanitt a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola egy-egy második és harmadik hellyel zárt, ami szintén dicséretes.

A hazai iskolai sport versenysorozatok történetében soha nem volt még példa arra, hogy három-három olimpiai- világbajnok- és Európa-bajnok sportolói is megtisztelte jelenlétével a nebulókat és a házigazdákat. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, a Miskolc Városi Szabadidősport Szövetség, mint rendezők a Generali Arénában üdvözölhették Együd-Máthé Vivien világbajnok öttusázót, az MDSZ osztályvezetőjét, Varga János olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok birkózót, Majoros István olimpiai bajnok birkózót, Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes birkózót, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnökét, Kovács István birkózó világbajnokot, az MBSZ alelnökét, Dombi Rudolf olimpiai és Európa-bajnok kajakost, az MDSZ menedzserét. A kategóriánkénti hét súlycsoportban kiírt erőpróba versenybíróságának elnöke sem volt akárki, ezt a posztot Deák Bárdos Mihály, birkózó Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, a Miskolc Városi Sportiskola szakmai vezetője töltötte be.
– Amatőr versenyre jöttem és a birkózás ünnepére érkeztem ide Miskolcra, ahol valóságos fesztivál hangulatot tapasztalhattam meg – hangsúlyozta szombati köszöntőjében Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. – Nagyon jó érzés látni, kiválóságaink közül is mennyien tartották fontosnak, hogy itt legyenek velünk! Az idei kiírásban 1800 diák vett részt a versenyben, ami önmagáért beszél. Ez is alátámasztja: jól döntöttünk, amikor az MDSZ-el közösen visszahoztuk a grundbirkózást a diákolimpiai versenyprogramba! Megkülönböztetett köszönet illeti meg a házigazdákat, a megyét, a várost, a szervezőket. Kiemelném  Rónai Kálmán elnököt, aki évtizedek óta kiváló megyei szövetséget működtet és az országos szervezetben is elnökségi tagként számíthatunk rá. Azt kívánom, hogy a mostani finálé résztvevői legyenek a jövő nagy bajnokai! Hajrá birkózás!
Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés elnöke beszédében megemlékezett a hazai és a helyi birkózó hagyományokról, a nagy nevű elődökről, a sportág  jeles személyiségeiről és követendőnek nevezte azt a kezdeményezést, ahogy a diáksport szövetség újra felkarolta a grundbirkózást.   
– Miskolc városa kiemelten támogatja a sportot, ezen belül a diáksportot is, mellyel jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy évente legalább egy országos döntőnek otthont adjon a borsodi megyeszékhely – fogalmazott egyebek mellett Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos. – A sportágban dolgozó nagy bajnokok, Repka Attila, Deák Bárdos Mihály, Jászkai Imre, Lakatos Győző, Juhász Sándor példát és motivációt jelentenek az utánpótlás képviselőinek.  Erre alapozva is azt mondhatom, hogy a miskolci birkózásnak nagyon pozitív jövőképe van!
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó megnyitó arról szólt, hogy a diákolimpia hazánk legnagyobb tanulmányi versenye, melynek legjobbjai továbbtanulásuk idején is komoly előnyöket élvezhetnek. Személyes példáját felidézve, az elnök elmondta, annak idején több tusában diákolimpiai ezüstérmet szerzett, majd a 2000-es Sydney-i olimpián is a második helyen tudott végezni. A lehetőség, az út és a motiváció a döntő résztvevői, a mai diákok előtt is adott, hogy akár 14 év múlva, a majdani budapesti ötkarikás játékokon legyenek részesei hasonló sikereknek!
A beszédeket követően a jelenlevők meghallgatták a Himnuszt, megtörtént a diákok fogadalom-tétele, felvonták a diákolimpia lobogóját, majd a neves vendégek és a résztvevők összeálltak egy közös fotózásra, mely nem akármilyen emléket jelentett azoknak, akik részesei lehettek ennek az egyszeri, megismételhetetlen pillanatnak.
A megnyitót követő fogadáson Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke egy-egy ajándékkal kedveskedett a jeles vendégeknek.
Az első versenynapon az I. korcsoport képviselői csatáztak az érmekért és dobogós helyezésekért. A döntőt kiharcoló 10-10 csapat közül betegségek, visszalépések miatt a lányoknál a távolmaradó makóiak, nagydobszaiak, pécsiek, szegediek, szigetváriak miatt, csak öt együttes, míg a fiúknál a szegediek nélkül kilenc egység kezdte meg a négy küzdőtérre kiírt versenyt. A gyengébbik nem körmérkőzéses formában, míg a fiúk két csoportban viaskodtak.
A lányok között a miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola rendkívül magabiztossággal menetelt és meg sem állt az első helyig. A fiúk között a Gyarmati a fővárosi Gyulai István Általános Iskola csapatával döntőzött és nyert, így a kettőből két aranyéremmel teljes lehetett az örömük.  
A második versenynapon, melyet Rakaczki Zoltánnak, a Miskolci Sportcentrum Kft. ügyvezetőjének köszöntője után, Bíró Csaba, az MDSZ elnökségi tagja indított útjára, a II. korcsoportos finalistákon volt a sor. A küzdelmek előtti koreográfia – Himnusz,  fogadalom-tétel, zászlófelvonás, közös fotók készítése – megegyezett a szombatival. A lebonyolítás azonban nem, hiszen a nagyobbaknál valamennyi döntőbe jutott csapat megjelent a reggeli mérlegelésnél, így mindkét nemnél csoportküzdelmek voltak, melynek legjobbjai vívhatták meg a helyosztókat. A lányoknál borsodi házi-döntőt tekinthettek meg az érdeklődők, melyben a miskolci Gyarmati színvonalas csatában, 5-2 arányban múlta felül a kazincbarcikai Pollackot. A fiúk utolsó találkozóján az volt a nagy kérdés, hogy a Gyarmati vajon 100 százalékot hoz-e a két nap során és begyűjti négyből negyedik aranyérmét is. Nos a fővárosi Gyulai István Általános Iskola ellenében lebirkózott, rendkívül kiélezett ütközetben, az utolsó mérkőzést 5-4 arányban elveszítve végül ezüst jutott a miskolciaknak, akik így is fantasztikusan helytálltak.
Csak úgy, mint a rendezők, akik alig győzték fogadni a tanároktól, csapatvezetőktől, szülőktől, a birkózó szövetség tisztségviselőitől, a bírói testület tagjaitól a szakmai színvonalért, az egyedülálló hangulatért, a kiváló versenyért feléjük érkező gratulációkat.  
Eredmények
Leányok, I. kcs.: 1. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (Gulyás Johanna, Mikóczki Lara , Csordás Dorka, Molnár-Skórán Hanna Boróka, Bácsi Jázmin, Szárnya Dóra, Varga Zsolna, felkészítő tanárok: Gecsei László, Vismeg István), 2. Budapest XXI. kerületi Kazinczy Ferenc Általános Iskola, 3. Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola (Fodor Kamilla, Horváth Eszter, Pásztor Rebeka, Varga Bianka, Bata Kiara, Kiss Jázmin, Elek Gabriella, Tímár Ágnes, Kónya Boglárka, felkészítő tanár: Tóthné Szepesi Éva)

Fiúk, I. kcs.: 1. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (Lukács Noel, Bedécs Marcell, Gáll Benjámin, Szojka Milán, Juhász Sándor Máté, Litwin Mátyás Gergő, Győri Leon Levente, Andrássy Levente, Kosztopulosz Alex, Balog Nándor Koppány   Andrássy Levente, felkészítő tanárok: Gecsei László, Vismeg István), 2. Gyulai István Általános Iskola, Budapest, 3.  Budapest XXI. kerületi Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Leányok II. kcs.: 1. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (Szántai Réka, Gelle Júlia, Harsányi Zita, Lipták Doroti, Szojka Lilla, Farkas Mirella, Vágó Rebeka, Simon Anna, Bánkuti Petra Hanna, Veres Tamara Klaudia, Tóth Hanga Ágnes, felkészítő tanárok: Gecsei László, Vismeg István), 2. Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola (Balázs Dominika, Nagy Angelika, Csikász Panni, Bede Zsófia, Somodi-Hornyák Lilla, Bede Fanni, Nagy Csenge, Tanyi Tünde, Piaszkó Léna, Páhy Rebeka, felkészítő tanár: Tóthné Szepesi Éva), 3. Meszesi Általános Iskola, Pécs

Fiúk, II. kcs.: 1.  Gyulai István Általános Iskola, Budapest, 2.
2.Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (Kovács Bence, Kovács Marcell,  Nagy Raul Erik, Fejes Norbert, Oláh Marcell, Gábor Attila, Matusz Levente, Gábor Attila, Bagdi Benjámin, Pálinkás Domonkos, Bálint Zsombor,  Bikki-Petró Nimród, felkészítő tanárok: Gecsei László, Vismeg István), 3. Budapest XXI. kerületi Kazinczy Ferenc Általános Iskola.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…