2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Díjazott borsodi birkózó-szakemberek

A Magyar Birkózó Szövetség december 16-án, Budapesten tartotta meg hagyományos évzáró eseményét, a Birkózókarácsonyt, melynek keretében öt borsodi birkózó-szakember, hat kategóriában vehetett át elismerést eddigi, illetve elmúlt évi teljesítménye alapján.

Németh Szilárd elnök évértékelését követően a sportág jelenlegi legjobbjait, korábbi nagy egyéniségeit, edzőit, szakembereit jutalmazták meg.
A „Magyar Birkózásért” elismerésben részesült Rónai Kálmán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség elnöke.
Az ebben az évben kerek évfordulót ünneplő olimpiai, világbajnoki- és Európa-bajnoki aranyérmesek között vehetett át jutalmat Repka Attila, aki diósgyőri színekben 25 évvel ezelőtt, Barcelonában nyert az ötkarikás játékokon. Az egykori kiváló versenyzőt a felnőtt kötöttfogású válogatott mellett végzett edzői munkájáért is elismerték.
Az „Év nevelőedzője” különdíjat Juhász Sándor, a DVTK-MVSI mestere érdemelte ki, míg az „ÉV veterán birkózójának” Lakatos Győzőt, a DVTK-MVSI trénerét választották meg.
A magyar birkózósportért végzett fél évszázados munkájáért kitüntetésben részesült Kónya Lajos, a Kazincbarcikai VSE korábbi birkózója, jelenlegi edzője, aki évtizedek óta bíróként is tevékenykedik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek