2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Cél a tisztes célba érés

Berényi László – Pap Tamás
Sztárt Alkot Kft – Opel Adam R2
INT. M6LOG Baranya Kupa – 2017.08.04-06.

Beszélgetés Farkas Kálmán csapatvezetővel a verseny előtt.


A hétvégén ismét megjáratja Berényi Laci és Pap Tomi az Opel Adam-ot a Mecsekben. Ugyanis itt rendezik meg a Mitropa Kupa következő fordulóját is, ami nemzetközivé teszi ezt a versenyt.
Laciék az Országos Rally2 Bajnokság-ban indulnak ezen eseményen a Sztárt Alkot Kft. színeiben.
Nemrég még a 24. Veszprém Rally-n poroltak a fiúk, most pedig aszfalton bizonyíthatnak. Prológ és 116 versenykilométer vár a „Fiaid-ra”.

Murva rally után pár hét maradt nektek „aszfaltosítani” az Opel Adam-ot. Mennyire szeretik a csavarok és az alkatrészek a ki és be szereléseket?
Farkas Kálmán: Ha már így rákérdeztél, nem a csavarokkal szokott a baj lenni, hanem alumíniummal, mert itt-ott abba kell a csavarokat behajtani. Hátha egyszer valaki ezt a költség takarékos megoldást is figyelembe veszi. A versenyek előzetes tervezésére gondolok.

116 versenykilométer nem kevés, sőt 1,5-szeres szorzó is él ezen verseny alkalmával, tehát nem kicsi a tét az év végi sorrend miatt. Mennyire feszélyezheti ez az infó a pilótáidat?
Farkas Kálmán: Nem fogunk nekifeszülni, az biztos. Új autóval az abszolút második hely mindenki számára kiváló eredmény. De, ha úgy hozza a sors, ki fogjuk használni a helyzetet. Felveszünk egy általunk vélt tempót, és ezt megpróbáljuk tartani! Egy a lényeg, ilyen hosszú távot kibírja az autó, technikai hiba nélkül. Mint már a múltkor említettem, van némi fejleszteni való az Adamon. Ez az év, nem csak a kitapasztalására megy rá, hanem az összes gyári dolog megvásárlására. Mert ugye, majdnem szűzen hoztuk el az autót. Nem is kell mondanom senkinek, hogy minden hozzávaló, a rengeteg tartalék alkatrésszel, többe kerül mint az autó maga. Sőt újabb kiterjesztésekre is pénz kell, ami igen nagyon kell, mert a gyár a hibáit ezekkel küszöböli ki! Mondjuk nem is árt. Mert egy-két dologtól mi is szenvedünk néha! Csak kívülről nem látszik, mert Berényi Laci nagyon ügyesen megoldja! Néha bátorsággal! Néha bravúrral. Van még mit utolérni az Opelnek motorikus a konkurensekhez képest, mint a Peugeot, vagy az Citroen.

Már pénteken megkezdődik a harc az idővel és a sporttársakkal. Kettő gyors és köztük egy „városi prológgal kezdenek majd Berényi Laciék. Vasas – Zobák – prológ – Vasas – Hosszúhetény szakaszokat kell a legrövidebb idő alatt teljesíteni. Mit is tudhatunk ezekről a pályákról és szereti-e az Opel a városi prológot?
Farkas Kálmán: A gyorsok teljesen rendben vannak, remekül teljesíthetők. Az, hogy 1-2 kilométerrel másabb és másik irányba van az sem probléma. Amelyik ismeretlenebb, jobban oda kell figyelni rá! Amire viszont nem tudsz odafigyelni a várható kánikula. A guminak is van egy maximális hőfoka, ami felett elszállsz, mint a győzelmi zászló. Még az erdős részen is. Pirellinél 5-ösnél nincs keményebb keverék sajnos. Majd a nézők a „zsizsegő” gumi hangját is hallani fogják. A prológgal pedig nincs semmi gond, pláne, ha lesz rá mód feltenni a városi gumikat. Akkor tudunk a közönségnek is pirítani egyet! Mert ugye a reklámból tudunk menni, ez nagyon fontos! Itt pedig a Markó Tibi versenyén rengeteg néző szokott lenni!

Szombaton már megnő a teljesítendő versenykilométerek száma is. Régi legendás szakaszok jönnek ismét elő: a Nyárásvölgy – Hetvehely, és a Alsómocsolád – Mecsekpölöskei elág. Ezeken háromszor-háromszor megy végig a mezőny. Mennyire lehet kihordásos ez a két gyors a verseny végére?
Farkas Kálmán: Azt gondolom, hogy nagyon vigyázni kell. Azért ez a gumizásokon is múlik, mert a sok gumizás védi a pályát is, és a padkát is. Azt gondolom, hogy mindenki számára ismertek ezek a pályák. Igazi vérbeli bevállalós szakaszok, biztos, hogy nagyon izgalmas lesz a második, szombati nap! Nem tudom, hogy mennyit lehet javítani körönként, de lesz egy határ, amikor már értelmetlen lesz bevállalni a kockázatot. Persze aki kockáztat, biztos előnyösebb helyzetbe kerül.
MI nem fogunk elmenni a végtelenségig ez teljesen biztos!
Mi közben jól is szeretnénk érezni magunkat, jelentősebb totálkár nélkül.

Pályabejárást mennyiszer eszközölhetnek a versenyzők és az mire is lehet elég?

Farkas Kálmán: Volt már szűkebb három alkalom is.
Az erdőségi rész négy alkalma szerintem teljesen korrekt a rendező részéről, valamint 70km/h. Nem lesz vele semmi baj. Aki akarja tényleg meg tud alkotni egy igen jó ITINERT. Az más kérdés, hogy körönként a körülményekhez kell igazítani, és utólag, fejből. Mert, ugye a kihordáson nem vicces, ha perecelsz egyet. Fárasztó is lesz a második nap nyilván, ez állóképességet is igénybe veszi, és add hozzá a beharangozott kb 39 fok kánikulát. De ekkor a versenyzők arra gondolnak, hogy igen is végig teljesíteni kell tisztességgel a hosszú távot, mert a reklámozó partnereink is ezt várják el, akiknek nagyon nagy köszönettel tartozunk: SPURI Az autó energiaitala, Jégszilánk Kft, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft. Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft. Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft. Racionál Tuning Kft.

Végszóként, mit is kívánsz a „fiaidnak” a Baranya Kupán?
Farkas Kálmán: Semmi mást, csak tisztes célba érést, ezzel meg is leszek elégedve! Köszönöm neked, Miki az interjút, és találkozunk a Mecsekbe!
– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek