2022. 06. 30. csütörtök

Pál
1 EUR 394 HUF
1 GBP 456 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Alapszakasz-győztesként várja a rájátszást a MEAFC-Miskolc

Alapszakasz-győztesként várja a rájátszást a MEAFC-Miskolc

A MEAFC-Miskolc NB II. Keleti-csoportjában érdekelt férfi röplabda csapata a bajnokság alapszakaszának január közepén megrendezett utolsó fordulójában, a Gyöngyösi RSE csapatának 3-0 arányú legyőzésével biztosította be alapszakasz-győzelmét, és várhatja a rájátszás február végére datálható első mérkőzését.

A Nyíregyházának és a Gyöngyösnek még van hátra egy-egy mérkőzése, ezt követően, február 10-e után jöhet a rájátszás, ahol oda-vissza vágós rendszerben négyen (PSE Debrecen, GLP Nyíregyháza, Gyöngyösi RSE, MEAFC-Miskolc) küzdenek majd a feljutásért. Az alapszakaszból minden pontot magukkal visznek a csapatok. A rájátszás megkezdéséig edzőmérkőzéseket is játszik majd az NB II-es MEAFC-Miskolc, melynek egyik biztos ellenfele az NB I-es bajnok Vegyész RC Kazincbarcika U21-es együttese lesz.
–    Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy egy-két mérkőzésen, sikeres utánpótlásnevelésünknek köszönhetően már bevethettük az U19-es csapatunkat erősítő  Boronkay Dánielt, Budai Martint, Molnár Mózest és Gönczi Somát is, mellyel meghatározó játékosaink, „nagy öregjeink” több pihenőhöz  juthattak. – fogalmazott Barócsi Ákos, a MEAFC-Miskolc férfi röplabda csapatának szakosztályvezetője, egyben játékosa. -Úgy érzem valami elkezdődött, szeretnénk fiataljainknak folyamatosan lehetőséget biztosítani. Amennyiben nem változtatják meg a jelenleg érvényben levő versenyszabályzatot, a következő szezonban két csapat indítását tervezzük. A jelenlegi csapatunk mellett, a kiöregedő, U21-be lépő U19-es gárdánkat is beneveznénk az NB II-be, ahol a folyamatos meccsterhelés még inkább elősegítheti fejlődésüket. Mivel az első csapatunkkal és az U19-es együttessel is Bacsó István vezetőedző foglalkozik, még könnyebb lesz az „átjárás”. A stabilitásunkat az is segítheti, hogy jelen állás szerint nyáron nem számolunk nagy játékos-mozgással.  A közelmúltban rendezett tornákon  egy-egy ezüst- és bronzérmet begyűjtő U13-as csapatunk tagjaival jelenleg mintegy hatvan játékossal dolgozunk. Sokat segített a sportágnak, hogy bekerültünk az úgynevezett TAO-körbe. Lényegesen megnövekedtek a lehetőségeink, melyekkel remélhetően sikerül majd tovább motiválni fiataljainkat. Második éve támogat bennünket a SOLVILL Kft., melyért ezúton is köszönetünket fejezem ki. Ezt a kört is igyekszünk bővíteni a jövőben. A további  „építkezés” részeként a csapat idősebb játékosai közül többen is elkezdjük az edzői képzést, mert szeretnénk házon belül átadni tapasztalatainkat a bennünket követő generációk tagjainak.
A röplabdázás iránt érdeklődő általános iskolás fiúk jelentkezését továbbra is várja a MEAFC-Miskolc. Az U13-as csapat edzését Bejcziné Nagy Éva a Martinkertvárosi Általános Iskolában hétfőn és pénteken 16:00-17:30 óra között tartja. További információt lehet kérni a 70/4338485-ös telefonszámon, vagy a barocsi@meafc.hu e-mail címen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hogyan védhetjük ki, hogy mobiltelefonjainkat lehallgatásra használják?   Amióta az emberiség kommunikációs eszközöket használ, azóta vanna…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum