2021. 12. 1. szerda

Elza
1 EUR 366 HUF
1 GBP 429 HUF

Nyár végére zajvédő fal épül az M3-as autópálya kivezető szakaszán

 Új zajvédő fal épül az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszán, a XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti egy kilométeres szakaszon. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával, a BKK beruházásában megvalósuló fejlesztés rengeteg lakás, ház lakóinak nyugalmához járul hozzá.

 A munkákhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás eredményesen zárult, a kivitelezésre vonatkozó szerződést a BKK aláírta, a jelentősebb kivitelezési munkák 2020 tavaszán kezdődnek meg és augusztus végéig tartanak. (Az eljárást először 2018-ban folytatták le, akkor eredménytelenül zárult.)

 

Az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakasza mentén, 2010-ben már elkészült zajvédelmi fejlesztések több ezer lakás, illetve ház lakóinak nyugalmához járultak hozzá, jelen beruházás eredményeképp pedig a XV. kerületi Wesselényi utca – Szentmihályi út közötti területek zajvédelmére is sor kerül. A projekt keretében mintegy 1 km hosszú, részben átlátszó zajvédőfal épül, továbbá a környező ingatlanokban 200 db nyílászáró cseréjét végzik el. A közműfeltárások és területelőkészítés már elkezdődött, a nagytömegű kivitelezési munkák pedig tavasztól indulnak. A zajvédő fal tervezetten 2020. augusztus 25-re épül meg. Az építkezés ideje alatt az arra közlekedők a kivezető külső sávjában csak a kisebb forgalmú időszakokban találkozhatnak majd, a kivitelezés nagyobb részt az autópályával szomszédos szervizútról zajlik majd.

 

A nyílászárók cseréjével kapcsolatban a kivitelező szakemberei február közepétől veszik fel a kapcsolatot az érintett ingatlantulajdonosokkal. A BKK kéri a tulajdonosok támogatását a kivitelező zavartalan munkavégzésében.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A MyFarm kertek mellett hamarosan itt a Brancs, az első átfogó, magyar közösségi platform Újabb nagy dobásra készülnek a MyFarm közösségi kertek al…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum