2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Egész Európa tudja, mit művelt a Fidesz a magyar médiával ‼

A jelentés elsőként azt szögezi le, hogy a hatalmi ágak szétválasztásának elvére alapuló demokráciákhoz képest szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kezében – ez sajnos számunkra nem meglepő, a Fidesz rendszere ugyanis már rég eltávolodott a polgári demokráciától és autoriter, hibrid rezsimmé lett, amelynek vezetői keleti diktátorok előtt hajlonganak, miközben európai szövetségeseik között bomlasztanak.

A jelentés minden olyan kérdésre kitér, amire mi, jobbikosok mindig is felhívtuk a figyelmet: 2010 óta a Médiatanácsban csak kormánypárti delegáltak foglalnak helyet, a vidéki sajtót szinte teljesen uralja a Fidesz médiabirodalma, az országos médiumok esetében sem jobb a helyzet, a közmédiát pedig az egypárti propaganda zászlóvivőjévé silányították.

Ezzel az arroganciával és kompromisszumképtelenséggel többször is első kézből szembesültem:

➡ a Médiatanács tagjait jelölő bizottság ellenzéki alelnökeként még a nemzetközi sajtónak is elmondtam, hogy a fideszes többség egyetlen ellenzéki tagjelöltet sem engedett be a testületbe,

➡ a legnagyobb ellenzéki párt képviselőit a közmédia úgy kezeli, mintha nem is léteznének, a többi propagandacsatornán pedig legfeljebb aljas lejáratásban lehet része egy ellenzéki politikusnak,

➡ az Országgyűlés alelnökeként pedig külön szomorú számomra, hogy Kövér elvtárs ahelyett, hogy házelnökként a nemzet egységét képviselné – és ehhez a magyar polgárok hiteles tájékoztatása is hozzátartozik –, egy alig pár négyzetméteres, kordonokkal körbevett karámba szorítja vissza a tudósítók mozgását a Parlamentben.

Amit a Fidesz 2010 óta művel Magyarországon, az szembemegy minden olyan európai értékkel, amiben mi keresztényszociális, jobbközép néppártként hiszünk: a keresztény szolidaritással, a jogállammal és az igazsággal. Egyszerűen hazudnak.

A néppárti Jobbik viszont azért dolgozik itthon, a magyar Parlamentben, az európai és nemzetközi fórumokon, hogy Magyarország visszatérjen a Szent István-i útra: Európába, ahol jólétet és szabadságot teremthetünk minden magyar polgárnak!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek