2021. 10. 20. szerda

Vendel
1 EUR 362 HUF
1 GBP 428 HUF

Őrizetben a tiszaújvárosi támadók

A rendőrök rövid idő alatt elfogták azokat a férfiakat, akik Tiszaújvárosban egy verekedést követően több embert megszúrtak, a sértettek közül egy 29 éves férfi az életét veszítette.

Mint, ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy tiszaújvárosi verekedést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22, egy 18, és egy 19 éves prügyi férfival szemben.

A gyanúsítottak 2021. szeptember 17-én 21 óra előtt egy tiszaújvárosi szórakozóhely előtt összeszólalkoztak egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés következtében hárman szúrt sérülések miatt súlyosan megsérültek. A három prügyi férfi akkor menekült el a helyszínről, amikor sértettek közül az egyik az utcán összeesett. A 29 éves férfi kórházba szállítása közben az életét veszítette.

A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei 22 óra 20 perckor Tiszalúc és Taktaharkány közötti útszakaszon – a bejelentést követő egy órán belül – állították meg azt az autót, amivel a három férfi menekült.

A rendőrségre előállított támadókat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a három férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum