2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

„Nincs szerencsém.”

BORSOD RACE MEDIA KFT. – Vértes Rallye 2021, 2021. augusztus 27-29.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M

 

Lángi Attila és Veres Gábor kislányai – a tervekkel ellentétben – nem tudtak szüleiknek tapsolni a Vértes Rally céldobogójánál. A BMW Z4-es párosnak nagyon hamar véget ért a verseny, ráadásul egy megmagyarázhatatlan ok miatt. Habár a dolog előtt értetlenül állnak, muszáj volt már most elkezdeniük dolgozni a technikán, hogy az októberi Nyíregyháza Rally rajthoz tudjanak állni.

 

Lángi Attila: Rendkívül hamar véget ért számunkra az idei Vértes Rally. Már az első gyorsasági szakasz legelején kettétört a főtengely a Z4-ben, így még esélyünk sem volt arra, hogy másnap folytassuk a küzdelmeket a szuperrally keretein belül.

Korábban ugye már minden porcikáját felújítottuk az autónak, minden jól működött volna végre, de azt mondta, hogy neki itt és most elég volt. Nyilván, benne van már ebben a főtengelyben is 250.000 kilométer, de a szakirodalom szerint ilyen korábban még nem történt. Olyan anyagból készül ugyanis ez az alkatrész, ami eltörhetetlen – elméletben. Hiába kerestem utána a neten, úgy néz ki, egyedi eset, ami velünk történt.

Pedig semmi extra hatást nem fejtettünk ki rá, ugyanúgy elrajtoltunk, mint bármelyik másik versenyen. Egyszer csak egy közepesen erős vibrációt éreztem, mire 40%-ra kapcsoltam, és úgy folytattuk a gyorsot, és próbáltam közben kitalálni, mi lehet ennek a jelenségnek az oka. Az olajnyomás végig rendben volt, de ahogy hozzáértem a kuplunghoz, olyannyira felerősödött a vibráció, hogy majdnem eltörte a lábamat. Akkor már sejtettem, hogy nagy a baj, és el is kezdtük keresni a kijáratot a szakaszról.

Nincsenek anyagilag szörnyű károk, lelkileg viszont annál inkább. Ez már az a szint, amikor el kell fogadni, hogy ez a motor nem akar ebben a formában működni. És ekkor produkál egy olyan esetet, amilyen az ég világon nincs még egy… Nehéz ép ésszel felfogni, mi történt, de már nem is gondolkozunk tovább rajta. Az egyetlen magyarázat, hogy nincs szerencsém.

Elengedtem, és mostantól már arra koncentrálok, hogy teljesen újjáépítsük a Z4-et a nulláról. El kell viszont gondolkodni azon, hogy mennyire kell a főtengelyből vadonatújat venni, mennyire kell erre figyelni. Gondolkozunk különböző felületkeményítő módszereken is, hogy biztosra menjünk. Kezd ugyanis stresszhelyzetté válni, hogy mindig jelentkezik valami probléma az autóban. Én már csak azért is meg akarom mutatni, hogy ez a motor tud működni…

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

  • Montus Futómű Szerviz
  • Blue16 gépjárművédelmi rendszer
  • KSPEED Motorsport
  • Janódob Kft.
  • M-Power Kft.
  • nonstopgumiszerviz.hu
  • Opera Garden Hotel & Apartments
  • IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg
  • gearbox.hu
  • S&T Consulting Hungary Kft.
  • Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés
  • PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés
  • Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint
  • Köztérireklám.hu
  • AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával
  • usascents.hu
  • hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek