2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Kerítéssel zárnának el egy jelentős részt a Velencei-hegységben

Kerítéssel zárnának el egy jelentős részt a Velencei-hegységben

A nagy szabályozásból csak az embert felejtették ki – fejlemények a nadapi vadaskert ügyében

A Velencei-hegységben Lovasberény és Nadap térségében  689 hektárnyi, állami tulajdonban lévő erdőterületet kerítene körbe a Tradicionális Vadásztársaság, amelyre a társaság vezetője szerint már megkapták a környezetvédelmi engedélyt.

Brindza Tibor, aki nem rég vette át a vadásztársaság vezetését a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy, a környezetvédelmi engedélyük már megvan az erdő lekerítéséhez, de egyelőre „képlékenyek” a terveik, mert bár állítása szerint zöld lámpát kaptak a kormányhivataltól, nem biztos még, hogy élni is fognak vele, és azt is mondta: „Egyelőre számolunk.”

Arról, hogy a lakosságot kizárnák az erdőből, azt mondta, a látogatók csak kijelölt turistaútvonalon használhatják az erdőt, és mivel a célterületen ilyen nincs, szerinte most is törvénybe ütközik, ha valaki bemegy az erdőbe. „Vannak olyan helyek, ahol a látogatónak semmi keresnivalója nincs az erdőben. Az erdő alapvetően az erdőé, a fáké, a vadaké.” Brindza Tibor ebben óriásit téved, az erdőkben igenis van joga tartózkodni mindenkinek, aki a környezetet megóvja, kárt nem okoz.

Erről a jelenleg is hatályos Erdő Törvény rendelkezik

Jogi segítőnk szerint is az erdő szabad látogatása az Alaptörvényből fakad: A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. Az erdőtörvény szerint: Az erdő fenntartása, gyarapítása és védelme az egész társadalom érdeke, az erdő közérdekű szolgáltatásai minden embert megilletnek. Az erdőtörvény alapvetően a szabad látogatást teszi első helyre, és csak kivételesen engedi korlátozni a szabad látogatást, akkor is átmeneti időszakra. A törvény így fogalmaz: Az erdőben – annak rendeltetésétől függetlenül – pihenés, üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan, emberi erővel hajtott kerékpárral, lóval, valamint az erdészeti feltáróút-hálózat részét képező erdei úton sport vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművel bárki saját felelősségére közlekedhet, illetve ott tartózkodhat, amit az erdőgazdálkodó tűrni köteles.

Az nem olvasható ki a törvényből, hogy az erdőt csak jelzett turistaúton szabadna látogatni, és ha nincs ilyen  kijelölve, akkor nem szabad. Ha van kijelölve, akkor azon kellene közlekedni, különösen védett természeti területen, de ha nincs kijelölve, akkor is járható az erdő. A NATURA 2000-es besorolás miatt  lehetnek korlátozások, de nem kerítések.

Nem csak az MTSZ készíthet turistajelzést

Pont ezen tévhit miatt Nadap önkormányzatának a társtelepülésekkel közös jegyzője, jelzett turistaút kialakításának ötletével kereste meg a Magyar Természetjáró Szövetséget (MTSz). Azonban az MTSz nem csak ellentmondásokkal megtűzdelt válaszlevelet küldött, hanem  elfelejtette azt is közölni, hogy nem az MTSz privilégiuma turistajelzést készíteni Magyarországon, hanem önkormányzatok és magánszemélyek is benyújthatnak erre engedélykérelmet, és van is rá példa, hogy megkapják, sőt  nem egy olyan eset is előfordult, hogy az MTSz a turisták érdekeinek ellenében módosított vagy töröltetni akart útjelzéseket. Viszont a turistajelzések csak akkor tájékoztatnak igazán, ha színűk és alakjuk igazodik az országos hálózathoz.

Turistajelzés üres sörös dobozon

Köteles Zoltán Nadap polgármestere nagyon szeretné, ha nem zárnák el az erdő egy tekintélyes részét, már csak azért sem, mert az a község közigazgatási területének 26%-át teszi ki. Nem a kerítés ellen van kifogása, hanem a látogatás kizárása ellen tiltakozik. Hírportálunknak úgy nyilatkozott: „Már két éve folyamatban van ez a kerítés illetve erdőlezárási ügy, nem az egyik napról a másikra történtek a dolgok. Kerítés most is van, de eléggé rozoga állapotban és az emberek jelenleg bemehetnek abba az erdőrészletbe is, amit a szóban forgó vadásztársaság vélelmezhetően teljesen el szeretne zárni.”

Egyébként olyan törvény sincs, amely a jelzett turistautakra kötelezné az erdőlátogatókat, mert, ha így lenne, akkor sok erdőbe nem tehetnék be a lábukat se a kirándulók se a lakosság.

Az LMP a Lovasberény és Nadap közötti állami erdőterület lekerítésének és a vadászati központ építésének azonnali leállítását követeli.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy eddig szerinte a nagy tavainkat szállták meg a Fidesz közeli oligarchák, de már az erdőket is kezdik kisajátítani.
A két település között mintegy hétszáz hektárnyi állami erdőterületet akarnak lekeríteni a Tradicionális Vadásztársaság kezdeményezésére, amelynek a vezetői között megtalálható volt egy olyan ember is, aki Pintér Sándor belügyminiszter cégét is vezette.
A politikus rámutatott: az erdőtörvény értelmében vadaskertet csak gazdasági célú területen lehet létrehozni. Nadap polgármestere is tiltakozott a Natura 2000-es területen megvalósuló beruházás ellen, ami a falu területének 26 százalékát érinti – tette hozzá Schmuck Erzsébet.
Az LMP társelnöke azzal sem ért egyet, hogy miközben a kormány az embereknek fontos beruházásokat leállítja, az egykori lovasberényi kormányüdülőből kialakítja a vadászati központot.
A párt ezért azt követeli Nagy István agrárminisztertől, hogy azonnal vizsgálja felül a beruházás környezetvédelmi engedélyét és kezdjen tárgyalásokat a területért felelős honvédelmi tárcával.

Az ember nem szerepel az előírásban

A Környezetvédelmi engedélyt kiadó Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal az engedélyezési határozatában rengeteg előírást tartalmaz a kialakítandó „Lászlóházinak” nevezett vadaskerttel kapcsolatban. Például, hogy mennyi állat tartható a területen: Vaddisznóból 90, gímszarvasból 60, dámszarvasból 55 és muflonból 30 egyednél több nem lehet, szinte se szeri se szám a határozatoknak, csak az ember nincs megemlítve bennük.

Ugyanakkor a Pest megyei Kormányhivatal szerint muflon egyáltalán nem tartható a majdani vadaskertben. Nem mellékesen náluk még nem járt a vadaskert létesítésének kérelme. Egyébként is Vadaskert lehet az erdőtörvény alóli kibújás lehetősége, mert arra nem vonatkozik a szabad átjárás lehetősége.

Bár a vadaskertre vonatkozó előírásban is van egy pont, ami viszont a kialakítása körülményeit tartalmazza: a 27/C paragrafus szerint.

A vadászterület vadaskert létesítése céljából történő bekerítését a földterület tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával, a vadászatra jogosult kérelmére a vadászati hatóság határozatban engedélyezi. Most már csak az a kérdés, hogy ki az érintett terület tulajdonosa? Szerintünk elsődlegesen a Magyar állam, amely az itt elhelyezkedő erdő kezelését a Budapesti (régebben Honvéd, HM) Erdészetre bízta, viszont használója, mindenki, aki nem gazdasági tevékenységből látogatja az erdőt.

Kertész Z István

Fotó: Székely Ildikó

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek