2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

*ZEBRA* akció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén az elmúlt időszakban több személyi
sérüléssel járó közlekedési baleset is történt kijelölt
gyalogos-átkelőhelyen, gyalogos elütéssel. A balesetek okai
elsődlegesen az elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása, minek
következtében a járművezetők nem biztosítottak áthaladási elsőbbséget
a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen átkelni szándékozó gyalogosok részére.
A gyalogosok közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, a kijelölt
gyalogos átkelőhelyek és környékének biztonságosabbá tétele, rendőri
jelenlét a balesetek bekövetkezésének megelőzése érdekében a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság március 3-án
*Zebra* akciót hirdetett meg és hajtott végre megye szerte.

Tett intézkedések:
*        8 gépjárművezetővel szemben szabálysértési feljelentés – nem
adott elsőbbséget, nem megfelelő műszaki érvényesség miatt,
*        8 gépjárművezetővel szemben közigazgatási eljárás – tilos
jelzésen áthajtás, telefonálás, biztonsági öv használatának hiánya,
*        18 gépjárművezetővel szemben 101 ezer forint helyszínbírság
került kiszabásra – nem adta meg az elsőbbséget a gyalogos számára,
balesetveszélyt okozva,
*        22 gépjárművezető részesült figyelmeztetésben – nem adta meg az
elsőbbséget a gyalogos számára, balesetveszélyt azonban nem okozott,
*        5 gyalogossal szemben 15 ezer forint helyszínbírság került
kiszabásra – nem a gyalogosok számára kijelölt helyen ment át,
balesetveszélyt okozva,
*        49 gyalogos részesült figyelmeztetésben – nem a gyalogosok
számára kijelölt helyen ment át, balesetveszélyt azonban nem
okozva,

Információs háttér:
Az elmúlt évet tekintve megyénk személyi sérüléses közúti közlekedési
baleseteinek száma 2010-ben is kedvezően alakult, sikerült megtartani a
javuló értékeket, illetve további csökkenést elérni a baleseti mutatók
terén. Tavaly összesen 815 (-8%) személyi sérüléses közúti közlekedési
baleset történt. A halálos kimenetelű balesetek száma sajnos 6-tal
(33-ról 39-re), míg az elhunytak száma 2-vel (42-ről 44-re)
emelkedett. Csökkenés mutatkozik azonban a súlyos sérüléses (-7%), és a
könnyű kimenetelű balesetek terén is (-10%).
A pozitív értékek egyik eleme, hogy a megye útjain 7,3 %-kal kevesebb
személy sérült meg mint az azelőtti évben.     
A fokozott ellenőrzések során nagy hangsúlyt kapott ittas vezetők
kiszűrése is eredményesnek tekinthető, hiszen 6,5 %-kal csökkent az
alkohol befolyása alatt előidézett balesetek száma. Az ittas állapotban
okozott balesetek 26,1 %-át azonban kerékpárosok tették ki.

A balesetek oksági szerkezetét tekintve jelentős csökkenés tapasztalható
a követési távolság be nem tartásával (-27,3%), a kanyarodással
(-16,5%), az elsőbbségi joggal, (-7,5%) valamint a gyorshajtással
(-4,6%) összefüggő balesetek számában. Nem szabad azonban figyelmen
kívül hagyni, hogy az előzési szabályok be nem tartásából adódó
balesetek száma 14,2%-kal emelkedett.

2010-ben is a legtöbb közlekedési balesetet a személy-gépjárművek
vezetői okozták, amely az összes baleset 60,2 %-át tette ki.
Nagyarányú csökkenés mutatkozik a motorkerékpárosok körében (-51,6%),
a kerékpárosok (-13%) és a gyalogosok (-11,8%) által okozott balesetek
számában is.   
A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek többsége 67,7%-a
lakott területen belül következett be.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek