2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Ütőképesség – Három akció Miskolcon

Három, szervezett akció keretében a rendőrök három dílert is kiiktattak a miskolci utcákról.

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai az elmúlt napokban három szervezett akciót is végrehajtottak a székhelyi városban. A rajtaütések eredményeként három kereskedővel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség, míg a fogyasztókkal szemben szabálysértési eljárás indult.

A rendőrök többek között 2018. február 5-én, a Szondy György úton csaptak le, ahol a miskolci kollégákat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai támogatták. Itt fordult elő, hogy az akció közben a – házban zajló eseményekről mit sem sejtő – vásárló egy titkos ablakon keresztül adta le rendelését a rendőröknek.

Más alkalommal a Malomszög utcában fogtak el a rendőrök egy kereskedőt, aki fiatalkorú gyerekeknek is adott el az új pszichoaktív anyagból. A harmadik csapást az Andrássy úton hajtották végre a Felderítő Alosztály munkatársai.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az esetek kapcsán felhívja figyelmet, hogy az új pszichoaktív anyagok hatásai kiszámíthatatlanok! Ezért a szülők, pedagógusok, ha a következő tüneteket tapasztalják gyerekeiken, tanulóikon, akkor gyanakodjanak és kérjék szakember segítségét!

– Amikor a gyermek magatartása eltér a megszokottól,

– ideges, ingerlékeny, vagy levert, közönyös, térbeli és időbeli tájékozódása zavart,

– indokolatlanul fáradt, gyorsan kimerül, alvászavarai vannak,

– szűkebbek vagy tágabbak a pupillái mint általában,

– szájszárazság, orrfolyás, étvágytalanság, erős fogyás jelentkezik nála,

– színes tabletták, ismeretlen eredetű gyógyszerek, porok, féltve őrzött, kézzel sodort cigaretta,

zöld, száraz növényi törmelék kerül elő a zsebéből, használati tárgyai közül, akkor gyanakodjanak!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek