2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Szemfényvesztés

Megrendezett színjátékkal tévesztettek meg és fosztottak ki ketten egy idős asszonyt Encsen.

Csalás és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 30 éves és egy 48 éves sajószentpéteri nővel szemben. A gyanúsítottak Encsen, 2018. május 3-án a délelőtti órákban a háza előtt üldögélő 86 éves asszonyhoz léptek és függönyt kínáltak eladásra. Beszélgetés közben a két fiatalabb nő aranynak látszó ékszereket is felajánlott az idősebbnek, aki a 100 000 forintért kínált láncot 65 000 forintért meg is vásárolta.

Mindeközben az egyik eladó felhívta az ismerősét, akivel hangosan arról beszélgettek, hogy nagyon olcsón, árun alul adta el a láncot, ezért a telefon másik végén lévő személy nagyon ingerült lett. Ezzel azt a látszatot keltették a vásárlóban, hogy milyen remek üzletet kötött. Ehhez kapcsolódóan újabb aranynak tűnő ékszert kínáltak fel a sértettnek, aki elmondta, hogy nem kell már több, hiszen van neki több is.

A korábban kialkudott vételár átadása és az idős nő ékszereinek megtekintése miatt mindhárman bementek a lakásba. Itt a két eladó az eléjük tárt ékszerekből elvett kettőt, majd sietősen elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a nyomozók rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőket.

A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben az Encsi Rendőrkapitányság előterjesztést tett az ügyészségen előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság 2018. május 6-án elrendelt.

A trükkösök trükkjei!

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a „trükkös tolvajok” újabbnál újabb módszereket alkalmaznak. Kellő körültekintéssel megóvhatjuk értékeinket. Gyanússá válhat, például, hogy a hívatlan látogatók általában ketten vagy hárman, esetleg többen vannak, hogy kellőképpen el tudják terelni a sértettek figyelmét.

A rendőrség felhívja a figyelmet: legyenek óvatosak, idegeneket lehetőleg ne engedjenek be a lakásba. Az „utazó bűnözők”, illetve a „házalók” különböző indokot kitalálva próbálnak a lakásokba bejutni, hogy onnan értéket tulajdonítsanak el, vagy pénzt csaljanak ki áldozataiktól.

Megtévesztő praktikák és azok megelőzése:

Álhivatal: A trükkös tolvajok többek között hivatalnoknak adják ki magukat, közüzemi szolgáltatást ellátó cég (víz-, áram-, gázszolgáltató, stb.) képviselőjeként mutatkoznak be. Legtöbbször azt állítják, hogy túlfizetés keletkezett, ezért a visszajáró pénzt hozták ki, mely általában 20.000 Ft-os bankjegy. A pénz felváltását kérik és az alkalmat kihasználva, lopják meg a gyanútlan tulajdonosokat.

Megelőzés: Minden esetben kérje a munkáltató által kiállított arcképes igazolványt! (Aki valóban Önt keresi, ezt természetesnek veszi, s nem sértődik meg.)

Álrosszullét: A lakásba különböző ürüggyel bekéredzkedő idegenek, általában rosszullétet színlelve, pohár vizet, gyógyszert kérnek.

Megelőzés: Ilyen esetben se engedje be a lakásba az idegeneket; vigye ki a vizet, vagy súlyos esetben hívja a mentőt, illetve a rendőrséget!

Álpénzváltás: Amennyiben pénzváltási szándékkal keresik fel önt, akkor se legyen gyanútlan!

Megelőzés: Küldje el őket a postára, boltba és semmi esetre se engedje, hogy belépjenek a lakásába!

Álfelvásárlás: Többnyire hulladék-vasat vásárolnak fel, vagy ruhaneműt, háztartási eszközöket, ékszert vagy tűzifát árulnak.

Megelőzés: Legyen bizalmatlan és óvatos minden olyan személlyel szemben, aki rámenős, és be akar jutni az otthonába!

Figyelem!

Ha mégis megtörtént a lopás, az elkövető által használt tárgyakat ne dobja ki, ne mossa, vagy törölje el, mert ezek nagy segítséget jelentenek a későbbi nyomozásban! Ha idegen autó tűnik fel a környéken, írja fel a rendszámát, jegyezze meg lényeges tulajdonságait például a színét, típusát!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…