2021. 10. 25. hétfő

Blanka, Bianka
1 EUR 364 HUF
1 GBP 431 HUF

Személyi sérüléses balesetek

Április 20-án, szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain három személyi sérüléses közlekedési baleset történt, melyek során egy fiatalember életét vesztette, ketten súlyos, még egy fő könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendelkezésre álló adatok alapján:

A miskolci Cora és a kistokaji körforgó közötti útszakaszon este, 20.00 óra környékén vezette Fiat személygépkocsiját egy 34 éves férfi. Haladása során előzni szándékozott Ford személygépkocsit, de nem győződött meg arról, hogy járműve előzését más jármű megkezdte már. Az autós átsorolt a menet iránya szerinti bal oldali sávba, amikor a vele azonos irányban, mögötte közlekedő és előzésben lévő motorkerékpáros a jármű bal oldalának ütközött. Ezt követően a motoros a km-szelvény táblának, majd a szalagkorlátnak csapódott, majd a vízelvezető árokba került nyugalmi helyzetbe.

A motorkerékpárt vezető 24 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott, utasát egy 23 éves nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentősök.

Kazincbarcika belterületén a déli órákban egy 34 éves férfi egy vontatóból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Ózd irányába közlekedett. Figyelmetlensége miatt későn észlelte az előtte, vele azonos irányba haladó, majd jobbra kanyarodó személygépkocsit. A sofőr a fékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, és a vontató jobb első részével nekiütközött a már kanyarodásban lévő személygépkocsi jobb hátsó részének. A balesetben a személygépkocsi 48 éves utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

Sajóvelezd belterületén 08.30 órakor közlekedett egy 33 éves férfi egy traktorral valamint az utána kötött pótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Az erősen sáros és homokos talajszerkezetű úton a jármű megcsúszott, és a kerék rágurult az ott segédkező 60 éves férfi lábára. A baleset következtében az idősebb férfi súlyos, töréses sérülést szenvedett.

A balesetek körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Még a sértett telefonos kapcsolatban volt a rendőrség ügyeleti központjával, amikor a tiszaújvárosi rendőrök már elfogták a italtolvajokat. Bejelen…

További cikkek

Szöveg: Budapest, 2021. október 23. Fényfestés a Halászbástyán az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. MTI/Mohai…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum