2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Segítsenek a rendőröknek

A miskolci rendőrök egy közúti közlekedési baleset kapcsán kérik a lakosság segítségét.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05010/5087/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben.

Miskolcon, a Repülőtéri út és a Várközy Lajos utcák kereszteződésében 2019. december 19-én 6 óra 55 perckor egy eddig ismeretlen típusú személygépjármű elütött egy a gyalogátkelőhelyen szabályosan áthaladó nőt. A gyalogos a balesetet követően a földre esett, majd a jármű vezetője megállt, felsegítette az asszonyt, és lekísérte őt az úttestről. A sofőr ezt követően visszafutott autójához, majd a letört alkatrészeket összeszedte és adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

Kérjük a lakosságot, hogy aki látta a balesetet, vagy az ez idáig ismeretlen sofőrről, illetve gépjárművéről információval rendelkezik, jelentkezzen!

Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon (3526 Miskolc, Fábián kapu 4.), vagy telefonon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjában a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek