2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

„Repülő” a zebránál

Keveset adott Miskolcon egy személygépjármű vezető a KRESZ rendelkezéseire, amely előírja, hogy gyalogosátkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a járművel, amennyiben szükséges meg tudjon állni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2013. április 13-án délelőtt mérték be azt az „alacsonyan repülő”  BMW-t, aminek vezetője a Miskolc, Ifjúság úton egyfelől az 50 km/h sebességkorlátozásra vonatkozó előírást, másrészt a kijelölt gyalogos átkelőhelyet is semmibe véve 120 km/h sebességgel közlekedett.

Az objektív felelősség alapján a jármű üzembentartója 200.000 Ft. összegű közigazgatási bírságra számíthat.

Információs háttér:

Mit ír elő a KRESZ a jármű vezetője részére?

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Magatartás a gyalogosokkal szemben
„43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.
(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.
(3) A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.
(4) A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten
a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, a menetrend szerint közlekedő járművek megállóhelyéről az úttestre lelépő gyalogosok, az autóbuszra felszálló és arról leszálló gyermekek, továbbá
b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, a koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek
biztonságának a megóvására.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…