Más földjéről szedték a kukoricát, krumplit és a zöldséget a tolvajok. A Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei 2013. szeptember 6-án bejelentést követően végeztek adatgyűjtést a város szélén egy ültetvény mellett lévő ház udvarán, illetve a tároló helyiségekben. Ennek során hét zsák kukoricát találtak, majd előkerült egy zsáknyi burgonya és egy-egy szatyornyi zöldség valamint uborka is. A szomszédos lakatlan ház udvarán, a szemét mellett további öt zsák termésre bukkantak a nyomozók.
A kukorica és a zöldségfélék származásával az ott lakók nem tudtak elszámolni. Meghallgatásuk során azonban a 19 éves O. Gábor és az 55 éves O.Sándor elismerték, hogy a közeli ültetvényekről tulajdonították el azokat. A rendőrök a közeli kukoricatáblában több kijárt csapást is találtak és az egyik helyen további kilenc zsák takarmány volt összekészítve.
A Sárospataki Rendőrkapitányság a 19 éves O. Gáborral és az 55 éves O.Sándorral szemben tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást.
A rendőrség az eltulajdonított terméseket lefoglalta, majd a sértettnek visszaszolgáltatta azokat.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság