2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Lezárt ügyek: Raboltak, majd verekedtek!

Két férfival rablás és garázdaság-, míg egy társukkal szemben garázdaság bűntette miatt folytatott nyomozást fejeztek be az ózdi rendőrök. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 35 éves és egy 24 éves putnoki férfival szemben. A gyanúsítottak 2016. december 24-én 18 óra körül Putnokon, a Báthory utcában bántalmaztak és késsel fenyegettek meg egy budapesti lakost, akit pénzének átadására kényszerítettek.

Ezt követően a zsákmány megszerzése után egy ismerősük csatlakozott hozzájuk, majd a szomszédos utcában – előzetes szóváltást követően – egy helyi lakost is bántalmaztak.

A bűncselekmények során mindkét sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A rendőrök 48 órán belül elfogták az elkövetőket, akik közül a két rablót bűnügyi őrizetbe vették, majd a későbbiekben a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a nyomozást lezárta és vádemelési javaslattal 2017. szeptember 11-én megküldte az Ózdi Járási Ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…