2021. 09. 28. kedd

Vencel
1 EUR 358 HUF
1 GBP 419 HUF

Lezárt ügyek: Két személy hunyt el a balesetben

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki közúti közlekedési balesetet okozott Sárospatak közelében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást K. Gábor 33 éves miskolci lakossal szemben.

Mint ismeretes a gyanúsított 2016. szeptember 23-án 14 óra után Cigándról Sárospatak felé közlekedett egy zárt rakterű kistehergépjárművel. A férfi közlekedése során nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét, így egy balra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset során a személygépjárművet vezető 61 éves férfi és egy 16 éves fiú utas a helyszínen belehalt sérüléseibe. A személygépjárműben utazó személyek közül további két fő súlyos sérüléseket szenvedett, míg egy személyt könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.

A K. Gáborral szemben folytatott nyomozást a rendőrség 2017. március 13-án lezárta és a keletezett iratokat vádelemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szomszédok jelezték a rendőrségen, hogy girincsi ismerősük egy ideje nem ad életjelet magáról, feltételezhető, hogy baj történt az idős nővel. …

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum