2023. 12. 5. kedd

Vilma
1 EUR 379 HUF
1 GBP 442 HUF

Ketten elaludtak, öten megsérültek

Két napon belül, két olyan közúti közlekedési baleset is történt, amelyet elalvó sofőrök okoztak Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain.


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt hétvégén két olyan súlyos kimenetelű közúti közlekedési baleset is történt, amelyben a sofőrök vezetésük során elaludtak.

Egy lengyel állampolgárságú nő vezette gépjárművét 2018. július 28-án a hajnali órákban az M3-as autópályán, amikor közlekedése során elaludt és lehaladt az útpadkára, ahol több alkalommal a szalagkorlátnak ütközött és kitört a kereke. A kitört kerék miatt egy szabályosan közlekedő személygépjármű is balesetet szenvedett.

Egy alsóregneci nő közlekedett autójával 2018. július 29-én a kora délutáni órákban Telkibánya irányából Bózsva felé. A hölgy vezetése során elaludt és áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépjárművel.

A két balesetben összesen három személynek súlyos, míg további két főnek könnyű sérülései keletkeztek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket az itt elérhető ajánlások betartására a további balesetek elkerülése érdekében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

RÁSZOKOTT A LOPÁSRA
Az encsi rendőrök őrizetbe vettek egy tolvajt, aki a gyanúsítotti kihallgatását követően ismételten betört, és egy lopott kerékpárral indult haza. …
Elvileg nullás bevallás
Nullás adattartalommal adta be bevallásait egy Heves vármegyei cég, miközben az Online Számla rendszer adatai alapján százmilliós nagyságrendben bocsá…

További cikkek

Ma meggyújtjuk a hit gyertyáját
A karácsonyra készülődés az adventi időszakkal kezdődik, közelebbről pedig advent első vasárnapjával. Ez nincs egy meghatározott naphoz kötve, de első…
Ahol a szívbetegség kezdődik
Szívelégtelenség és szívünk megváltozott energia-anyagcseréje  A szív és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. 1  Ált…