2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Ittas volt és pénzre volt szüksége

Azonosították, majd elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki Edelényben egy családi ház udvarán feltört egy autót.

Az Edelényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. Tibor 33 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. január 5-én egy edelényi családi ház udvarán parkoló személygépjárművet feltört, amelyből egy autósmagnót, illetve az akkumulátort is eltulajdonította.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrség azonosította, majd a nyomozók – elfogását követően – 2017. március 23-án gyanúsítottként hallgatták ki.

K. Tibor a terhére rótt bűncselekményt beismerte, a nyomozóknak elmondta, hogy ittas volt és pénzre volt szüksége, így másnap eladta pár ezer forintért az ellopott dolgokat.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói országos koordináció keretén belül tettek pontot egy csalássorozat végére. Ü…

További cikkek