2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Ismerje fel az erőszakot!

Újabb kurzus indul a miskolci Bűnmegelőzési Szabadegyetemen, ahol a programra jelentkezők többek között felkészítést kaphatnak az erőszak speciális megnyilvánulási formáinak felismerésére.
A Bűnmegelőzési Szabadegyetem „Bűnmegelőzés a XXI. Században – modern technika és az ember” címmel indul a Miskolci Egyetemen 2015. október 14-én. A kurzus címválasztását többek között indokolttá teszi, hogy a bűnelkövetők is használják a legmodernebb technikákat, ami mellé a bűnmegelőzésnek fel kell zárkóznia. Éppen ezért az előadássorozat céljai közé tartozik, hogy bemutassa a bűncselekmények felderítését segítő modern technológia lehetőségeit, a bűnözés visszaszorításában betöltött szerepét. Ugyanakkor a program nagy hangsúlyt fektet az áldozatvédelemmel kapcsolatos ismeretek átadására, a hatályos jogi szabályozás ismertetésére.

A Miskolci Egyetemen (B/3-B/4 épület Miskolc terem – I. emelet 101.) 2015. október 14-én 16 órától kezdődő előadássorozat első etapja a drogellenes küzdelem technikai oldalát járja körbe.

A Bűnmegelőzési Szabadegyetem 2015-ös modulja a Miskolci Egyetem Tudásvagyon Hasznosítás Igazgatóság – Felnőttképzési Regionális Központ, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezése.

A szabadegyetem részletes ismertetése, programja és a jelentkezési lap csatolt dokumentumként letölthető.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…
Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…