2024. 07. 14. vasárnap

Örs, Stella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

„Hét ellenszer a szer ellen” – harmadik programelem

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban drogprevenciós programsorozatot indított útjára.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a 2014/2015. tanév végén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvánnyal és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen, további szervezetek bevonásával a kábítószerrel és az új pszichotróp anyagokkal kapcsolatos visszaélések megelőzésére drogprevenciós programot indított útra.  

A programsorozat hét elemből áll, melynek részei ráépülnek a köznevelésre és kiegészítik azt, hasznos bűnmegelőzési ismereteket adva fiataloknak és szüleiknek a nyári szünetre.

A kurzus harmadik programelemét dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolc Plázában 2015. június 1-jén nyitotta meg. A rendezvényen a résztvevő középiskolások megnézhették a „képSZERűen” címmel meghirdetett drogprevenciós fotópályázat kiállított képeit. Ezt követően a Cinema Cityben filmvetítéssel egybekötött beszélgetésen egy volt szerhasználó adott hiteles képet a drog negatív hatásairól.

A „Miskolc Pláza drogprevenciós héten” a bevásárlóközpont kiállító termében napi váltással több, a témával foglalkozó érintett szervezet is bemutatkozik. Elsőként a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, másnap a Miskolci Drogambulancia, szerdán az Önmegvalósítási Egyesület, majd pénteken Nádihegedű Kulturális és Egészségmegőrző Alapítvány tájékoztatja az érdeklődőket a drogfogyasztás veszélyeiről és a megelőzés lehetőségeiről.
DK: 14 áldozat és nulla felelős az azbesztkatasztrófa mérlege

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Elindult a dohány-kontroll
Július elején megindult a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága – a…

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…