2021. 10. 26. kedd

Dömötör
1 EUR 366 HUF
1 GBP 434 HUF

Három napos ellenőrzés a közutakon

A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzi.

A TISPOL Műveleti Csoport 2015. évi terve alapján a „European Operation Truck and bus” nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendeli el, mely elsősorban a nehéz tehergépjárművek  és autóbuszok átfogó  ellenőrzésére terjed ki.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. július 22-én, 23-án és 24-én átfogó ellenőrzéseket tartanak.

Az ellenőrzés sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése, a napi, a heti vezetési és pihenőidők (AETR) megtartásának, a veszélyes árú szállítási szabályok (ADR) betartásának, illetve a tehergépjárművek és autóbuszok műszaki állapotának ellenőrzése.

A közúti kontroll kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci-, a Kazincbarcikai-, az Encsi-, a Sátoraljaújhelyi-, a Sárospataki-, a Tiszaújvárosi-, a Szerencsi-, a Mezőkövesdi-, az Ózdi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.

Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is közreműködnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Még a sértett telefonos kapcsolatban volt a rendőrség ügyeleti központjával, amikor a tiszaújvárosi rendőrök már elfogták a italtolvajokat. Bejelen…

További cikkek

MISS EUROPEAN UNION néven nagy sikerű nemzetközi szépségversenyt rendeztek 2004-ben Magyarországon abból az alkalomból, hogy hazánk az Európai Unió ta…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum