2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Figyelem, megkezdődött a szarvasbőgés időszaka!

Vadelütés miatt kétszer is baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Egy férfi 2020. szeptember 13-án 13 óra után személygépkocsijával közlekedett a 37-es számú főútvonalon, Szerencs irányából Sárospatak felé. Haladása során az út melletti mezőgazdasági terület felől egy szarvas ugrott az úttestre. A sofőr az állatot elütötte, az ütközés következtében a járművezető könnyű sérülést szenvedett, az autó pedig megrongálódott.

Egy másik szarvas a 3-as számú főútvonalon, a mezőnyárádi elágazásnál 2020. szeptember 14-én az esti órákban ugrott egy személygépkocsi elé. Az állat az ütközéstől tovább sodródva egy tehergépkocsinak csapódott, és a kocsi alá szorult. A baleset során mindkét autóban anyagi kár keletkezett.
„”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka. A bikák a bőgési időszakában jóval aktívabbak, kevésbé óvatosak, veszélyérzetük lecsökken, ezért körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

– Ha vadállatot lát az úttesten, vagy annak környezetében lassítson! A vadon élő állatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat, és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.

– Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.

– Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!

…, hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…