2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Előzetesben a felsőzsolcai kötözős rablók

További fogvatartását rendelte el a nyomozási bíró annak a négy fiúnak, akik Felsőzsolcán bántalmaztak egy idős férfit. Mint arról korábban beszámoltunk Felsőzsolcán, 2015. szeptember 19-én az akkor még ismeretlen elkövetők otthonában bántalmaztak egy idős férfit, akit meg is kötöztek, hogy a 70 éves nyugdíjas értékei után kutassanak, végül zsákmány nélkül távoztak.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók 24 órán belül azonosították, majd elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható felsőzsolcai fiatalokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság a rablás- és súlyos testi sértés bűntett miatt folytatott eljárásban a két 14 éves és a két 16 éves fiút gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vette. A hatóság előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásukra, amit ügyészi indítványra az illetékes járásbíróság 2015. szeptember 25-én a három fiatalkorú gyanúsított vonatkozásában elrendelt, míg negyedik társuknak gyermekvédelmi intézetben történő elhelyezéséről hozott határozatot.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek