2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Egy nap alatt négy őzt gázoltak el

Egy nap alatt négy őzt gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján, ahol a járművezetőktől azt kérték: fokozott óvatossággal vezessenek, és ahol a vadveszélyt tábla is jelzi, lassítsanak.

Különösen a kora reggeli és az esti órákban nagymértékű vadmozgásra is lehet számítani.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerdán az esti órákban Mezőkövesd vonzáskörzetében két, míg a Szerencsi és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén további egy-egy vadelütéssel járó közúti közlekedési baleset történt. A balesetek során négy őz pusztult el, más nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett.

A vadelütések megelőzése érdekében a rendőrök azt kérik: a vadveszélyes útszakaszon tartsanak nagyobb követési távolságot, és folyamatosan figyeljék az út mindkét oldalát. Ha vadat látnak, lassítsanak. Ha vadállat van az úton, dudáljanak. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsijuk elé, vészfékezzenek, adjanak hangjelzést, de ne rántsák félre a kormányt, még ha így el is ütik az állatot. Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb sérüléssel járó baleset következhet be – emelték ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedés biztonságának céljából kéri a járművezetőket, hogy vaddal történő ütközés esetén értesítsék a rendőrséget, és ha lehetőség van rá, a járművel álljanak biztonságos helyre. A megsérült nagyvadat ne közelítsék meg, egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vigyék magukkal, mivel az büntetőjogilag lopásnak számít – hangsúlyozta rendőrség. MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek