2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Egy nap alatt két bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki a rendőrök

Egy nap alatt két bűncselekmény elkövetése miatt hallgatták ki a rendőrök

Az első elkövetett bűncselekményére még aznap hozzátett egy másikat az a felsőgagyi férfi, akit a rendőrök egy nap alatt kétszer hallgattak ki gyanúsítottként.
Járművezetés ittas állapotban bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 31 éves felsőgagyi férfival szemben.

A gyanúsítottal szemben a járőrök először 2020. június 22-én 20 óra 30 perc körül Felsőgagyon intézkedtek, mivel egy közúti ellenőrzés során a 31 éves férfival szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. A rendőrök a helyszínen bevonták a vezetői engedélyét, majd előállították a rendőrkapitányságra. Az eljárás során a sofőr szabadlábon védekezhet, így elengedték őt a rendőrségről.

A férfi ezt követően 22 óra körül egy encsi üzemanyagtöltő állomáson megütött egy éppen ott tankoló debreceni férfit, majd a kút munkatársait halálosan megfenyegette. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták, majd újra előállították őt a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek