2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Drón-program az M30-as autópályán

Drónt is bevetettek a rendőrök a közlekedők biztonsága érdekében az M30-as autópályán. 

 

 

 

 

 

A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emődi Autópálya Alosztály munkatársai 2021. június elsején közúti ellenőrzést tartottak az M30-as autópálya, Hejőkeresztúri pihenőhelyének közelében.

A rendőrök elsősorban a 7,5 tonnánál megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járműszerelvényekre vonatkozó előzési tilalom, illetve ugyanezen járművekre vonatkozó, a jogszabályban előírt követési távolság betartatása volt. Az akció további célja a szabálytalanságokat elkövető, és így a többi közlekedőt veszélyes szituációba sodró járművezetők forgalomból történő kiszűrése volt.

Az időszakos ellenőrzés során a rendőrök nyolc esetben intézkedtek, és szabtak ki helyszíni bírságot az érintett sofőrökkel szemben, valamint egy alkalommal a követési távolság be nem tartása miatt kellett szankciót alkalmazniuk az egyenruhásoknak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a továbbiakban is tervez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a közlekedésben résztvevők mindig tartsák be a szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek