2021. 10. 22. péntek

Előd
1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

Bejelentést fogadnak, reagálnak, műveletet irányítanak

Miskolcon rendezték a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak I. Országos Szakmai Versenyét.

Első ízben 2015. július 13-14-én rendezték meg a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak I. Országos Szakmai Versenyét, melynek a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola adott otthont. A verseny célja a szakmai megmérettetés mellett az országosan 2013. decemberétől egységesen létrehozott Tevékenység-irányítási Központok munkatársainak tapasztalatcseréje volt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztálya által szervezett versenyt dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Bagi István r. ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Igazgatója, valamint Hablicsek Nikoletta r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztály vezetője nyitotta meg.

A 19 megyei rendőr-főkapitányságról, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányságról érkezett háromfős csapatok egy-egy szakterületi vezetőből, tiszt és tiszthelyettes beosztású ügyeletesekből álltak össze. Az első napon elméleti, míg a zárónapon gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk – a mindennapi életben előforduló esetekhez hasonlóan – közösen a versenyzőknek. A feladatok között jogi, ügyeleti jelentőszolgálati ismeretek épp úgy szerepeltek, mint a különböző lakossági bejelentések fogadása és az erre reagáló rendőri tevékenység összehangolása és irányítása.

A Tevékenység-irányítási Központok I. Országos Szakmai Versenyének eredményeit Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes ismertette, majd adta át a helyezetteknek járó elismeréseket.

A verseny végeredménye:

I. helyezett: Somogy MRFK,

II. helyezett: Veszprém MRFK,

III. helyezett: Győr-Moson-Sopron MRFK.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

További cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum