2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Az elmúlt 24 óra számokban

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, mert 2014. január 24-én 13 óra 30 perckor Emődön egy söröző előtt K. Tivadar 22 éves és K. Imre 35 éves helyi lakosok előzetes szóváltást követően egy csavarhúzóval megfenyegették F. Attila 33 éves szintén helybéli férfit, majd a vitázó felek kölcsönösen bántalmazták egymást.

A kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő személyeket a kiérkező járőrök elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

 

A megye rendőri szervei 2014. január 24-én nyolc főt vettek szabálysértési őrizetbe.

A miskolci járőrök három férfivel szemben  bolti lopás, egy nővel tiltott prostitúció, az encsi és a sátoraljaújhelyi rendőrök két személlyel garázdaság, míg a kazincbarcikai egyenruhások egy-egy fővel rendzavarás, valamint tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt hoztak személyi szabadságot korlátozó határozatot. Az illetékes rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítják bíróság elé.

Az említett ügyeken túl a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai két elfogatóparancs alapján körözött személyt fogtak el és vettek őrizetbe.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó ütközés további hat esetben jutott a rendőrség tudomására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek