2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Autójukat hátrahagyva menekültek a cigicsempészek

A NAV pénzügyi nyomozói több mint nyolcezer-ötszáz doboz cigarettát foglaltak le abból az autóból, amit vezetője és utasa a rendőrök elől menekülve hagyott hátra Besenyőtelek határában.

A rendőrjárőrök épp ellenőrzésre akarták kivezetni az autópályáról a személygépkocsit, amikor az menekülőre fogta, és egy földútra letérve el is hagyta üldözőit. Az autót alaposan összetört állapotban találták meg a rendőrök egy fás-bokros területen, ekkorra már a sofőrnek és utasának is nyoma veszett. Az autóban nagy mennyiségű ukrán cigaretta volt, ezért értesítették a NAV járőreit és pénzügyi nyomozóit.

A nyomozók a kocsiból nyolcezer-ötszáz doboz cigarettát foglaltak le, a járműben talált hiányos iratok alapján azonban csak azt sikerült megállapítani, hogy az autó egy gazdasági társaság nevén van, az üzemben tartó személy kilétére nem derült fény. A nyomozás további feladata azt kideríteni, ki is használta ténylegesen a csempészjárművet.

A hátrahagyott cigaretta kiskereskedelmi értéke közel tizenegymillió forint. Ha ezt a mennyiséget sikerült volna piacra dobni, öt és fél millió forint kár érte volna az államot a jövedékiadó-bevétel kiesése miatt.

A NAV jövedéki termékre elkövetett orgazdaság miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek