2021. 08. 3. kedd

Hermina
1 EUR 355 HUF
1 GBP 415 HUF

A rendőrök elfogták a sanyargató családot

Őrizetbe vették a rendőrök azt a három férfit és nő társukat, akik az Ózdi járásban minden jogalap nélkül, anyagi hasznonszerzés céljából több családot súlyos fenyegetés kilátásba helyezésével bírtak rá havonta több tízezer forint átadására.

Az Ózdi Rendőrkapitányság zsarolás, uzsora bűncselekmény, önbíráskodás és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három férfival, és egy nővel szemben.

A gyanúsítottak 2017 novembere és 2020 májusa közötti időszakban az Ózdi járásban több családot súlyos bántalmazás kilátásba helyezésével bírtak rá arra, hogy havonta több tízezer forintot átadjanak részükre mindenféle jogalap nélkül, anyagi haszonszerzés céljából. A sértetteket megöléssel, családjuk kiírtásával, otthonuk felgyújtásával fenyegették meg azért, hogy hónapról hónapra fizessenek. Volt olyan sértett is, aki a 2017 októberében kölcsönkapott húszezer forintját több éven át sem bírta visszatörleszteni, az irreálisan halmozódó kamat miatt. A gyanúsítottak egyike 2020 májusában az utcán rátámadt az egyik sértettre is, bántalmazta, majd tőle pénzt követelt. A sértettől ekkor támadója tízezer forintot elvett, majd másnap az esti órákban megjelent annak otthonában. Ekkor a rabló újabb bántalmazás kilátásba helyezésével elhozta a sértett televízióját, mosógépét és egyéb háztartási felszereléseit.

A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, és nő társukat az Ózdi Rendőrkapitányság 2020. június 3-án történt elfogásukat követően őrizetbe vette, és a nyomozók előterjesztéssel élnek a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

A gyanú szerint több dohányboltot és egy benzinkutat is kirabolt Miskolcon egy 34 éves férfi. A rendőrségre 2021. május 15-én a kora délutáni órákb…

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum