Kedves Miskolciak!
Mozgalmas négy és fél év van mögöttem polgármesterként.
Nehéz helyzetű várost örökölve álltunk helyt a pandémia, a költségvetési elvonások, a kormányzati megszorítások, a növekvő alapkiadások és a növekvő energiaárak között. Egy nehéz helyzetű, hányattatott sorsú városnak adtunk reményt egy szabadabb, boldogabb világra, és hiszem, hogy az extrém körülmények ellenére feladataink zömét sikerrel végeztük el.
Tiszta lelkiismerettel és nyugodt lélekkel vállalom a döntéseimet, amit kevés politikus mondhat el magáról.
Talán azért is lehet ez, mert magam sosem lettem igazán politikus. Nem tudtam megszokni a színlelt barátságot, a hazudott szövetséget, a kétszínűséget, a széthúzást, a vérre menő intrikákat, a célok, a meggyőződés és az emberség semmibevételét, a rövidtávú érdekpolitikát, a politikának beállított önérdeket. Elkeserítő és felháborító volt látni azok megnyilvánulásait, akik kétes politikai tőkét keresve nem riadtak vissza a város hírnevének rontásától sem. Megdöbbentő volt látni, hogy sokakat mennyire nem érdekel a racionalitás, a szakmai érvek, Miskolc és a miskolciak érdeke, hogy mennyivel fontosabbak a személyes ambíciók, a politikai bosszú, mint maga a város.
Sokat tanultam, sokat változtam én is, de az alapbeállítottságom nem változott. Továbbra sincs számomra olyan politikai cél, ami felülírhatja az emberséget és a szakmai érveket, nincs az a személyes ambíció, ami fontosabb lehet a közösség érdekénél, és nincs az az érdek, ami fontosabb lehet Miskolcnál.
Mozgalmas négy és fél év van mögöttem emberként is.
Már 27 éve vagyok vezető. Iskolaigazgatóként, oktatási szakértőként is több mint két évtizeden keresztül dolgoztam, olykor küzdöttem a legkülönbözőbb körülmények között, és azt gondolom, nagyrészt sikerrel tettem. Polgármesterként Miskolc és az Önök, a miskolciak javát akartam szolgálni, és igyekeztem tudásom legjavát adni. Mindig próbáltam megtalálni a helyes egyensúlyt a saját életem, a családom és a munkám között. Sokáig azt gondoltam, hogy sikerrel tettem, a családom szerint viszont nem teljesen, és be kell ismernem, nekik van igazuk. Az elmúlt huszonhét évben többször voltak az életemben a második helyen, mint az elsőn. Felnőttek a gyermekeim, a fiam családot alapított, és talán sokan tudják, hogy van már egy kisunokám is, akit viszont nem látok annyiszor, ahányszor szeretném. És ez sajnos rajtam múlik, ahogyan az is (bár nincs nagy baj, de hajlamos vagyok elbagatellizálni), hogy az elmúlt két és fél évtized mennyire koptatta az egészségemet.
De nem panaszkodom, hiszen én vállaltam ezt az életet, én vállaltam ezeket a feladatokat.
Azonban most meghoztam egy fontos döntést, ami már jó ideje érlelődött bennem a fenti gondolatok, és az elmúlt hónapok eseményei alapján:
nem indulok újra a polgármesteri címért.Mindig azt vallottam, nekem Miskolc a pártom, azt vallottam, hogy a civil kurázsi, a pártonkívüliség adta szabadság hasznára lehet a városnak. Hittem abban, hogy a civil maradjon független a politikában is. Sajnos, egyre kevesebben hisznek velem együtt ebben.
Büszke vagyok arra, hogy volt erőm helytállni az elmúlt hónapokban is, holott tudtam, hogy a szűk csapatom kivételével igazán kevesekre számíthatok. Büszke vagyok arra, hogy a legsötétebb politikai támadásokat, a külső és belső ellenségeket is vissza tudtam verni, és még mindig én vagyok a város polgármestere, holott „szövetségeseim” egy része nyíltan a bukásomat kívánta. És büszke vagyok arra is, hogy a legnehezebb időszakokat (világjárvány, energiaválság, amelyek soha nem látott kihívások elé állítottak bennünket) mi, miskolciak, együtt átvészeltük. Mert mi, miskolciak egymásra számíthattunk csak igazán.
Azt kívánom Miskolcnak, hogy a következő vezetője is olyan legyen, akinek a város a fontos, nem a hatalom, és aki az, aminek mondja magát.
Polgármesteri mandátumomat természetesen kitöltöm, hiszen esküt tettem, ami kötelez. Számíthatnak rám.
És számíthatnak rám a mandátumom lejárta után is a városát szerető, és érte tenni akaró miskolci polgárként.
