2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Szijjártó Péter: fenn kell tartani az elővigyázatosságot

Szijjártó Péter: fenn kell tartani az elővigyázatosságot

A Nemzetközi Vöröskereszt elnökével egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, s egyetértettek abban, hogy fenn kell tartani az óvatosságot és az elővigyázatosságot, mert sok országban a közeli jövőben is tovább fog nőni a koronavírus-fertőzöttség szintje. A miniszter a Peter Mauerrel folytatott csütörtöki videokonferenciája után az MTI-nek elmondta, megállapították, hogy a Vöröskereszt és a magyar kormány megközelítése a világjárvány kezelésében több ponton is hasonló. „Egyetértetünk abban is, hogy koronavírusnak nemcsak egészségügyi, de gazdasági hatásai is vannak, amelyeket szintén kezelni kell. A munkahelyek elvesztésével járó társadalmi hatások kifejezetten súlyosak lehetnek azon térségekben, amelyek eddig is a legtöbb biztonsági kockázatot jelentettét Európa számára” – közölte a miniszter. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány nyomán előállt helyzetben könnyen terjedhetnek szélsőséges ideológiák, súlyosabbá válhat a terrorfenyegetés, mindezek pedig újabb migrációs hullámok elindulásához vezethetnek. Hozzátette, ez a helyzet megerősíti azt a magyar álláspontot, mely szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell Európába hozni. „Ezért a három kontinensen állomásozó 919 magyar békefenntartó tovább végzi a munkáját a destabilizált területeken, emellett pedig nemzeti és visegrádi keretben is folytatjuk afrikai partnereink támogatását a válságos helyzetek kezelésében” – fogalmazott Szijjártó Péter. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek