2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Szijjártó: mélyponton vannak a magyar-horvát kétoldalú kapcsolatok

Szijjártó: mélyponton vannak a magyar-horvát kétoldalú kapcsolatok

(MTI) –  Mélyponton vannak a magyar-horvát kétoldalú politikai kapcsolatok, ami ellentétes Magyarország érdekeivel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tomislav Karamarkóval, az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökével csütörtökön Zágrábban folytatott megbeszélése után az MTI-nek nyilatkozva.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy Horvátországra erős stratégiai szövetségesként, erős stratégiai partnerként számíthasson, amit a gazdasági adatok is alátámasztanak.
Magyarország a harmadik legjelentősebb befektető Horvátországban, és a Magyarországról külföldre irányuló befektetések esetében a második legfontosabb célpont Horvátország – tette hozzá. Utalt arra, hogy a kereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az 1,6 milliárd eurót, abból a magyar export az 1,17 milliárd eurót, és az idei esztendő első négy hónapjában újabb 34 százalékkal tudta Magyarország növelni kivitelét.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági és kereskedelmi együttműködésben óriási lehetőségek vannak. „Szomszédok vagyunk, mindketten európai uniós tagállamok,   de mivel a politikai kapcsolataink mélyponton vannak,  mindez kihat az egész kapcsolatrendszerre” – mondta.
A miniszter kifejtette, azért találkozott az ellenzéki HDZ elnökével, hogy amennyiben a jobboldal nyeri meg  a jövő évi  horvátországi parlamenti választásokat, akkor ne a nulláról kelljen  a két kormánynak az együttműködésről szóló tárgyalásokat kezdenie, hanem fel legyenek készülve arra, hogy a magyar-horvát együttműködést egy más dimenzióba helyezzék, mint amiben van most.
A tárcavezető kiemelte, hogy a magyar-horvát kétoldalú együttműködésnek három nagyon fontos aspektusa van. Elsőként az energiát említette.  Ezen  a téren Horvátország jelenleg nem teljesíti sem kétoldalú alapon vállalt, sem európai uniós  kötelezettségeit – mondta, majd hozzátette: az a tény, hogy Horvátország nem végzi el azt a beruházást, amellyel kétirányúsítaná a horvát-magyar gázvezetékeket összekötő interkonnektort, Magyarország energiabiztonságát is negatívan befolyásolja.
„Rendkívül barátságtalan lépésnek tekintjük a horvát kormány részéről, hogy az Európai Bizottságtól újabb felmentést kért, holott az unió szabályai szerint 2013. december 31-ig minden interkonnektort meg kellett volna valósítani az EU területén” – szögezte le a külügyminiszter.
A miniszter utalt rá, hogy egész Közép-Európa energiabiztonsága szempontjából kritikus fontosságú, hogy Krk szigetén megépüljön a cseppfolyósítottgáz-terminál (LNG), amihez Magyarország kész minden támogatást megadni.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az INA-Mol ügy  jelenti a feszültségforrást a két ország közötti viszonyban. „Mi viszont azt szeretnénk, ha a két olajtársaság kapcsolata erőforrás lenne országaink együttműködésében” – mondta, majd hozzátette: a tárgyalások azonban nem úgy állnak, hogy rövid távon megoldás lehetne találni, ezért a hosszú távra kell készülni.
A miniszter említést tett még a határátkelők számának bővítéséről. A 355 kilométernyi határon mindössze hét határátkelő található, ami nagyon kevés. Kiemelte, hogy a határ menti szénhidrogén-kutatásokat is fel kell gyorsítani. Harmadik együttműködési területként a közlekedést említette, utalva a közös vasútfejlesztési programokban  rejlő lehetőségeket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…