2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Súlyosan korlátoznák az országgyűlési képviselők jogait
51063_jpg

Súlyosan korlátoznák az országgyűlési képviselők jogait

51063_jpgAkár fél évre is kitilthatnák a parlamentből azt a képviselőt, amelyik nem a Fidesz szája íze szerint viselkedik – legalábbis ez áll Kövér László és több Fideszes politikus előterjesztésében.

Az ellenzéki képviselők jogait sértené elsősorban az a módosító indítvány, amelyet Kövér László az Országgyűlés elnöke és több Fideszes politikus terjesztett elő. Ebben többek között megszüntetnék az országgyűlési képviselők azon jogát, hogy előzetes egyeztetés nélkül is beléphessenek a közintézményekbe vagy véleményüket kifejezhessék a parlamentben.

Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő közösségi oldalán közli, hogyha a képviselők ezentúl nem érkezhetnek meg váratlanul olyan helyekre, intézményekbe, amelyeket közpénzből tartanak fenn, akkor az ellenőrzés lehetősége teljesen ellehetetlenül. Példaképpen hozta fel, hogy több olyan szociális intézménybe is ellátogatott, ahol érkezésének hírére még az éjszaka folyamán takarítottak, bútorokat cseréltek, és nem az igazgatóval, hanem a minisztériumból érkezett emberekkel beszélhetett csak, illetve az ő jelenlétükben.

„A rendszerváltás óta az országgyűlési képviselők számára biztosított jog a közintézményekbe való belépés. Az országgyűlési törvény ma is biztosítja, hogy a képviselői igazolvány felmutatásával beléphessünk bármelyik közintézménybe. Ez alapvető ellenőrzési jog egy demokráciában: ha előzetes egyeztetéshez kötik, értelmét veszti. És pontosan ez van a tervezetben. Nem lesz lehetőség jogsértéseket feltárni vagy érdemben ellenőrizni azt, hogy az állam hogy végzi a feladatát. Az én képviselői munkám nagy része pont erről szól. Képviselői jogaimmal élve bemegyek olyan helyekre is, ahova mást nem engednek be, és feltárom azokat a körülményeket, amelyek között például egy zárt gyermekotthon lakói élnek. A belépési jog az ő jogaik érvényesülését garantálja és mindazokét az állampolgárokét, akiket kötelességemnek érzek tájékoztatni arról, mi zajlik az ország intézményeiben.

Nagy baj az, ha a hatalom nem párosul bölcsességgel és a demokratikus elvek iránti elkötelezettséggel. Kövér László meg a Fidesz esetében pontosan ez a helyzet. Ezzel a javaslattal az ellenzék egésze és az ellenzékiség újabb brutális támadást kapott Magyarországon. De a képviselői jogok korlátozása, a szólásszabadságunk megvonása és az önkényeskedés, az erőfölénnyel való visszaélés sosem az erő jele, hanem pont ellenkezőleg: a gyengeségé!” írja Szél Bernadett.

Jogi szakértőnk véleménye szerint a képviselői jogállás teljességével nem fér össze az, hogy az Országgyűlés elnöke – aki ilyen szempontból nem munkáltató, nem főnöke a képviselőnek csupán a Ház rendje feletti őrködés – eltilthassa a képviselőt attól, amire a választói felhatalmazták. Ha ilyet megszavaznának a kormánypárti képviselők, az nem lenne összeegyeztethető a képviselő alkotmányos helyzetével.   Az Országgyűlés elnöke hozhat olyan korlátozó szabályt, ami a ház rendjének fenntartásához szükséges, de ebben a képviselői munka egy jelentős részétől való megfosztás nem lehet eszköz, ahogy a fegyveres őrség sem. Ezek alkalmasak lennének a demokratikus jogok további csorbítására.

Ugyanezen módosítás keretében gyakorlatilag elismerik, hogy a képviselőknek joguk volt bemenni előzetes bejelentés nélkül a közintézménynek tekintett MTVA épületébe. Most ezt is korlátozni akarják, és a törvényből kivenni a belépési jogot –emelte ki jogi szakértőnk.

 

Kertész Z István

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek