Ahogy beköszönt az augusztus, meglegyint bennünket a nyár végének szele, akkor is, ha még sokáig
van világos, akkor is, ha még kánikula van. Valahogy az augusztusi estékben már ott lopakodik az ősz
is, ráadásul a legtöbben a nyaralás és a nyári élmények után ürességérzetet, némi szomorúságot
éreznek. Vajon miért alakul ki ez az érzés?
„Úgy gondolom, mindenképpen érdemes elfogadni azt az érzést, hogy ha valami jónak vége lesz, az
szomorúságot, lehangoltságot kelthet bennünk, hiszen általában nem szeretnénk, hogy elmúljon a jó
élmény” – kezdi Pollák Éva, a Mindwell Központ szakmai vezetője, pszichológus. -„Ez különösen igaz
olyan intenzív élmények esetén, mint például a nyaralás. Úgy pedig különösen nehéz a visszatérés, ha
a hazaérkezés másnapján már dolgozni kell mennünk, hiszen ilyenkor túl nagy a kontraszt a két
állapotunk, a nyaralós-pihenős és a hétköznapi-dolgozós között.”
A pszichológus úgy véli, hogy ahogy a ráhangolódáshoz sem árt 1-2 nap átmenet, úgy optimális az
lenne, ha a lecsengetéshez is hagyhatnánk némi időt. Persze, azzal is tisztában vagyunk, hogy ha
egyáltalán bele is fér a költségvetésbe, manapság a nyaralás is rövidebb ideig tart sok családnál.
Úgyhogy nincs idő igazán átkapcsolni, teljesen letenni a hétköznapi feszültségeinket.
„Egyértelműen az lenne jó, ha nem csak a nyaralási üzemmódba álláshoz is kell 1-2 nap, a
hazatérésre is ajánlott egy-két nappal előtte már készülni. Például idetartozik az is, hogy eldöntjük,
kinek milyen szuvenírt vigyünk haza” – javasolja a pszichológus. -„Segíthet az is, hogy ha a hazafelé
tartó útszakaszon is találunk valami érdekeset, ahol meg is állhatunk, további élményt gyűjthetünk
be. És mindenképpen szuper, ha a hazatérésünkhöz tudunk kötni valamilyen pozitív eseményt,
például, hogy éppen megérik a barack a kertünkben, vagy utazás utánra tartogatunk egy régóta
vágyott színházi vagy koncertélményt, amit szintén lehet várni.”
A nyaralásról a mai digitalizált világban nagyon sok dokumentáció készül, fotók, videók, amit
hazatérve elkezdhetünk rendszerezni, de úgy, hogy ez ne bánkódást okozzon, hanem utólagos
örömet, hogy mindezt átélhettük.
„A gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint a felnőttek, így őket kevésbé szomorítja el a nyaralás vége,
vagy legalábbis nem tart a lehangoltság sokáig, ha ebben jó partnerek a szülők” – folytatja Pollák Éva.
– „A legtöbb gyerek szívesen tér haza a szobájába, a játékai közé, a nagyobbak pedig szívesen
találkoznak újra a barátaikkal. A hazaúton már beszélhetünk az élményeinkről, ami segíti a
feldolgozást, és elősegíti a megérkezést. Hazaérkezés után pedig valóban jó elővenni, megnézegetni
az emlékbe hazahozott tárgyakat, nézegetni a képeket, elmesélni a családtagoknak, barátoknak az
élményeket.”
Bár sokan még éppen csak, hogy megérkeztek, a visszavágyódás okán legszívesebben már
tervezgetnék a következő utazást, vakációt, de a Mindwell szakértője ez nem annyira szerencsés.
„Érdemes még egy kicsit "hatni" hagyni a nyaralás élményeit, azokat feldolgozni, valamint az
otthonlét örömét is megélni, főleg, ha nem kell azonnal dolgozni a felnőtteknek. Fontos azt is átélni,
hogy jó otthon lenni is, hiszen nemcsak a nyaralás alatt érezheti jól magát együtt a család. Ugyanúgy
lehet kártyázni, társasozni, együtt reggelizni, nagyokat beszélgetni, ezeket érdemes átmenteni az
utazási élményekből otthonra is. Természetesen beszélhetünk arról, hogy jövőre is szeretnénk
nyaralni, de a fókusz egyelőre maradjon a mostani nyáron, hiszen még tart, és bár már túl vagyunk a
nyaraláson, de még van lehetőség lazítani, kikapcsolódni.”