2024. 10. 13. vasárnap

Kálmán, Ede
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Lehűléssel indul a hét

Lehűléssel indul a hét

Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás napsütés ellenére. A hét második felében melegedés kezdődik, a jellemzően erősen felhős idő mellett hétvégén akár 20 fok is lehet.

Hétfőn az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, és a nap is kisüt. A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet a felhő, több napsütés valószínű. Délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, másutt nem várható csapadék. Az északi, északnyugati irányú szél egyre nagyobb területen keletiesre fordul, helyenként élénk lökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, de északkeleten több fokkal hűvösebb lesz az idő, arrafelé mindössze 6-11 fok közötti maximumokra van kilátás.

Kedden általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, főleg a középső országrészben lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 2 és plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 3 fok valószínű, kora délután 7-12 fok lesz a jellemző.

Szerdán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Számottevő csapadék nem valószínű, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 3, plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 4, kora délután 9-15 fok valószínű.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkezhetnek és a délutáni, esti óráktól szórványosan eleredhet az eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban jobbára mínusz 2 és plusz 4, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 4 és mínusz 3, kora délután 11-18 fok várható, délnyugaton lesz melegebb.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég és szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban általában 2-8, északkeleten mínusz 1, plusz 1, kora délután jobbára 11-18 fok valószínű.

Szombaton jobbára közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani, és szórványosan elered az eső, záporeső. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. A hajnali 3-10 fokról 13-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3-11, a maximum 11-20 fok között valószínű.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp