2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

A KKM bekérette a holland nagykövetet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) „a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt” bekérette a budapesti holland nagykövetet – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, a találkozón Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára visszautasította Mark Rutte holland miniszterelnök „alaptalan vádaskodásait”. Az államtitkár hangsúlyozta: az alapvető konfliktust a magyar és a holland kormány között a bevándorlás különböző megítélése jelenti. A magyar kormány nemet mond a bevándorlásra, és „ez sokaknak nem tetszik, minden kritikának ez az alapja” – vélte. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző holland nagykövet a terroristákhoz hasonlította a magyar kormányt „pusztán azért, mert elutasítjuk a bevándorlást”. Menczer Tamás hozzátette: az alaptalan bírálatok elfogadhatatlanok, a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra. A De Telegraaf holland lap „Rutte támadja Baudet-t” című írása beszámol Mark Rutte miniszterelnök barendrechti kampánybeszédéről. A holland kormányfő az EU-val kapcsolatos részben utalt Magyarországra is. Kifejtette: az EU „nem tökéletes, ezért megvan az oka, hogy az emberek néha elfordulnak tőle, de a tökéletlensége ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátat fordítsunk neki”. Mark Rutte szerint azonban „néhány európai politikus éppen ezt csinálja”. „Ott van például Magyarország, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, és mindezt úgy csinálják, mintha annak semmi következménye nem lenne” – fogalmazott a holland miniszterelnök. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lehűléssel indul a hét
Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás na…

További cikkek