2023. 02. 7. kedd

Rómeó, Tódór
1 EUR 391 HUF
1 GBP 438 HUF

Ez történt 2022-ben a Miskolci Állatkertben

Újabb sikeres éven van túl a Miskolci Állatkert. Az előző két év után a tavalyi esztendőben végre újra mind a 365 napon fogadhatták látogatóikat. Ők ezt meg is hálálták, hiszen több, mint 120.000 vendég kereste fel az állatkertet a 2022. évben. Az állatkert új fejlesztésekkel is igyekezett kiszolgálni látogatóit, melynek keretében 800 négyzetméteren folytatódott az úthálózat térkövezése, és tengerimalac-kifutót is készítettek.

 

 

 

 

Az állatkert főszereplői azonban természetesen maguk az állatok. A tavalyi évben több, mint 80 kisállatnak örülhettek, akik közül többeket érdemes külön is megemlíteni. A Bennett-kenguru csapat sosem látott mértékben gyarapodott, hiszen tavasszal öt erszényből is kiskenguruk fejei tekintgettek kifelé. A három David-szarvas és a két európai bölényborjú azért is külön öröm, hiszen ezt a két fajt az állatkertek mentették meg a teljes kipusztulástól. Az Afrika-ház főemlősei, a huszármajmok és az örvös mangábék csapatában is világra jött egy-egy kölyök. A 2021-ben bemutatkozott oroszlánok csapatában pedig az első évet követően tavaly is három trónörökös jött a világra. De születtek fehérfarkú sül, szurikáta és nagy mara kölykök is, keltek nandu és kéktorkú tragopán csibék, valamint a leopárdgekkók száma is gyarapodott utódokkal.

 

De a szaporulaton kívül is közel 60 új lakó költözött a Miskolci Állatkertbe 2022-ben. Ennek nagy részét ugyan a Budapesti Állatkertből érkezett tengerimalacok és kéregutánzó sáskák tették ki, de mindenképp említésre érdemes a Berlinből érkezett közép-ázsiai gímszarvas bika, a szintén Németországból Miskolcra költözött Goffin-kakadu, vagy a Csehországból érkezett huszármajom, amelyek mindegyikét a jövőbeni szaporulat reményében szerezték be. Remélhetően az újonnan párba állt, a szabad természetben kritikusan veszélyeztetett Liszt-majmocskák is hosszú évek után újra kölykökkel örvendeztetik majd meg az állatkert látogatóit. És ne feledkezzünk meg Azharról, a perzsa leopárdról sem, aki azért költözött Augsburgból Miskolcra, hogy Tareca újdonsült férjeként hozzájáruljon ennek veszélyeztetett fajnak a sikeres megőrzéséhez.

 

2022-ben újra korlátozások nélkül rendezhették meg az állatkert programjait, amelyek nagy sikernek örvendtek látogatók részéről. Közülük is kiemelkedő érdeklődésre tartott számot augusztus 20-án az állatkert születésnapja, továbbá a már hagyományos esti, sötétedés utáni programok, az Állatkertek Éjszakája és a Halloween Est, de teltházasnak volt tekinthető a hagyományteremtő szándékkal megrendezésre került Útlevél a Mikuláshoz elnevezésű program is.

 

Nem csak a programokon, hanem oktatási intézmények csoportjainak is igyekezett az állatkert minél hatékonyabban eljuttatni a környezeti nevelési üzenetét, amelynek keretében ismeretterjesztő és szemléletformáló, tematikus foglalkozásokon több, mint 1700 gyermek vett részt. A hagyományos, a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületével közös szervezésű nyári tábor turnusai is szokás szerint pillanatokon belül beteltek, így a tábor hat hete alatt közel 200 gyermeket fogadtak, hogy megismerkedjenek az állatkert és az állatkert lakóinak mindennapjaival.

 

Egyre népszerűbb a Miskolci Állatkertben a jelképes örökbefogadás, amely egyre gyakrabban már nem csak az állatkert támogatására szolgál, hanem kiváló ajándék is, így születésnapokra és karácsonyt megelőzően is többen fogadták örökbe szerettüknek kedvenc állatát. Tavaly így több, mint 100 örökbefogadó szülője lett a Miskolci Állatkert lakóinak. A legnépszerűbb állatok hagyományosan a gyűrűsfarkú makik, a mosómedvék, a szibériai tigrisek és az oroszlánok, de örökbefogadó szülőre leltek a guanakók, a tőkés récék és a leopárdgekkók is.

 

A 2023. évnek is nagy reményekkel vág neki a Miskolci Állatkert, már csak azért is, mert az intézmény idén ünnepli megnyitásának 40. évfordulóját. Az állatkert munkatársai bíznak abban, hogy nagyon sokakkal tudják ezt méltóképpen megünnepelni.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek