2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Egymillió forintot kapott a felmentett miskolci igazgatóhelyettes

Egymillió forintot kapott a felmentett miskolci igazgatóhelyettes

Kedd délelőtt Miskolcra érkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM) megalapító Márki-Zay Péter. Az egyesült ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere azért jött el a borsodi megyeszékhelyre, hogy 1 millió forintos adományt adjon át – az országban elsőként – az igazgatóhelyettesi pozíciójából felmentett Dezsőfi Györgynek, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárának.

Az MMM elnöke úgy fogalmazott, szeretnének mindenkit biztosítani arról, hogy „nem engedjük el a kezét”, a társadalom támogatja a pedagógusokat, a mostani felajánlás pedig egy bátorítást is jelent a tanárok felé.

– Azt szeretnénk, hogy kellő erkölcsi és anyagi támogatást kapjanak a véleményüket felvállaló tanárok, akik másokért, az oktatásügyért, a gyermekeinkért hajlandók küzdeni, és kellően bátrak. Nem politikai kiállás, ha valaki azt mondja, hogy a tanárokat meg kell fizetni, és sürgősen javítani kell az oktatás helyzetén – mondta Márki-Zay Péter, hozzátéve: hamarosan megkeresik a fővárosi Kölcsey gimnáziumban kirúgott tanárokat is hasonló célzattal.

Az alapító elnök mindenki támogatását kéri, hogy továbbra is segíteni tudjanak: az MMM honlapján nyújtott októberi felajánlások teljes összegét a tanárok megsegítésére fordítják.

Dezsőfi György a Miskolci Herman Ottó Gimnázium oktatási folyamatainak javítására, bővítésére ajánlotta fel a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól kapott támogatást.

Fotók: Mocsári László – MINAP

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…